Fejtő Ferenc: HŰVÖS MAGÁNY • Forgács Antal versei
Fejtő Ferenc: HŰVÖS MAGÁNY •
Forgács Antal versei
Forgács Antal versei
Forgács Antal új kötete első versében maga mond bírálatot módszere s könyve fölött: «Bölcs és komoly köröttem a vidék, – lassan járok e megtalált uton, – nyesett bokrok, szabályozott csodák, – enyém e táj! a titkait tudom.» Nem az őserdőben vág utat, nem a járatlant keresi, a veszélyt, a meglepetéseket, – hanem a nyesett bokrok, a szabályozott csodák szerpentin útján ballag. Nem játszik, nem labdázik a szavakkal s ritmusokkal, mint más társai, akik ugyancsak a dolog veszélytelenebb felét választják: eféle «gyerekségekhez» nincs kedve. Forgács Antal nagyon becsületes költő. Nincsenek illuziói sem a versírás, sem az élet felől. A vers, amit művel, tökéletesen egybevág szemléletével s érzésmódjával. A felfedezések izgalmáért s a játék öröméért kiegyensúlyozott, szinte kellemesen egyhangú szomorúsággal kárpótol. Eklektikus költő, a szó jobb értelmében.
A lelkiállapot, amely Forgács kötetének egységet ád, az ifjúból férfiúvá higgadás válságos korszaka. Szinte minden verse ezt a válságot illusztrálja: a kötetből akár e válság természetrajzát is össze lehetne állítani, az első verstől kezdve, amelyben «bölcs és komoly», az utolsóig, amelyben fázik s búcsúzik, mint az öregek. Ez a kor az, amelyben az embernek kinő a lelki bölcsesség-foga. Amelyben kissé leszámol szenvedélyeivel, amelyben «az eszmény oszlik, rajza már laza». Ebben a korban kezd az ember közelebbről szembenézni a halál gondolatával s kezdi életét nem a magas személyek szempontjából, hanem az élet immanens értéke, vagy értéktelensége szempontjából revizió alá venni. Forgács Antal verskötete ezen felül, vagy ezzel együtt felszámolás is, minden transzcendenciával és politikummal. Verseinek lemondó s panaszos, búcsúzkodó alaphangulata a válság kiforratlanságának jele; rezignációjában még van valami póz, a férfiúvá érésben az öregedést hangsúlyozza ki s nem a férfiúság reális, egészséges tartalmát: a munkát, józanságot; az elégiát hangsúlyozza ki, nem a humort. Ennyire komolyan csak az veszi az öregséget, aki vállalja, szerepnek, amelyben elbújhat a maga válsága elől, a teljes őszinteség elől, mert a teljes őszinteség letérést jelentene a szabályozott csodák útjáról.
Forgács Antalnak vannak képei, amelyek ha nem is újak, de zenéjükkel belénk markolnak s nehezen felejtődnek el. Ilyen «Elégia» c. versének befejezése:
Ugy nézek minden után, ami szép
némán merengve és kissé sután
mint nyomorék az után aki ép
mint vasutas a gyorsvonat után.
némán merengve és kissé sután
mint nyomorék az után aki ép
mint vasutas a gyorsvonat után.
Vagy: «A lélek megcsalt» c. vers vége:
«De jó a test! Ha fáradt, nem zavar
mégis csak ő a hüséges barát
szeliden burkol és puhán takar,
mint tél időben a meleg kabát.»
mégis csak ő a hüséges barát
szeliden burkol és puhán takar,
mint tél időben a meleg kabát.»
Aki férfi magányosságról, baráttalanságról, csöndes emlékezésről, a lélek csüggedtségéről, érett versekre kíváncsi, – nem csalódhatik Forgács Antal új verskötetében.
