Komjáthy Aladár: Miniatürök
Komjáthy Aladár: Miniatürök
– Tóth Árpád emlékének –
Ha ezer annyi volna a napod
elfogyna az is; sírva hullatod
virágait az elszaladt örömnek,
a boldog évek sorra elköszönnek.
elfogyna az is; sírva hullatod
virágait az elszaladt örömnek,
a boldog évek sorra elköszönnek.
–
Az ifjuságból nem volna elég
ha százszor annyi volna; vagy talán
azt is keveslenők, ha válni kéne
morzsáinktól a végzet asztalán?
ha százszor annyi volna; vagy talán
azt is keveslenők, ha válni kéne
morzsáinktól a végzet asztalán?
–
Egy isten van: a hömpölygő idő,
emésztő mult, jövendő rettenet;
kockázunk, míg a számunk ki nem jő,
akkor közönnyel mélyre eltemet.
emésztő mult, jövendő rettenet;
kockázunk, míg a számunk ki nem jő,
akkor közönnyel mélyre eltemet.
–
Mit látsz a végtelenből balga ember?
A tér-idő parányi tartományát.
Kis életed hajója félve vág át
a sír felé. A többi néma szender.
A tér-idő parányi tartományát.
Kis életed hajója félve vág át
a sír felé. A többi néma szender.
–
A nyári délután ragyogva fut
az est felé. Remegve forr a fények
arany tüze. Megszólal egy kakuk;
eszembe jut: ugyan még meddig élek?
az est felé. Remegve forr a fények
arany tüze. Megszólal egy kakuk;
eszembe jut: ugyan még meddig élek?
–
A hold karéja zordonan vereslett
a domb felett. A szélseperte rónát
a fülledt nyár bejárta illatával
s megrezzentek a sírokon a rózsák.
a domb felett. A szélseperte rónát
a fülledt nyár bejárta illatával
s megrezzentek a sírokon a rózsák.
–
Egy rigópár lakik velünk a dombon,
ifjú, víg házasok, csapongva szállnak
egymást kergetve, sárga villanással,
az aljban álló szép cseresznyefának.
ifjú, víg házasok, csapongva szállnak
egymást kergetve, sárga villanással,
az aljban álló szép cseresznyefának.
–
A kisfiam, mint szőke láng lobogva
repdes az érő szőlő sűrűjében,
arcán a hajnal ébredő derűje
s kacaga fut a csillogó homokba.
repdes az érő szőlő sűrűjében,
arcán a hajnal ébredő derűje
s kacaga fut a csillogó homokba.
–
Szűzmeztelen s miként a víg rigókat,
sugár füröszti, szellő járja testét.
Az anyja nézi s megcsillan meleg, szép
szemén a kedv, mely ringat és cirógat.
sugár füröszti, szellő járja testét.
Az anyja nézi s megcsillan meleg, szép
szemén a kedv, mely ringat és cirógat.
–
Elgondolom, hogy élni fog majd, élni!
szeret s örül s epedve száz meleg szem
kutatja lépteit s ő megy ragyogva,
s nem láthatom, mert már a sírba fekszem.
szeret s örül s epedve száz meleg szem
kutatja lépteit s ő megy ragyogva,
s nem láthatom, mert már a sírba fekszem.
–
Tükörbe néztem s mint az elfelejtett
romok között kutattam régi arcod
után, te kedves ifjú, jaj! hiába.
Ó! ifjuság, elhagytam rózsakerted.
romok között kutattam régi arcod
után, te kedves ifjú, jaj! hiába.
Ó! ifjuság, elhagytam rózsakerted.
–
Ezüstbe fonja már a gyors idő
sok barna fürtömet. Lehull az élet
a rög felé. Minden, minden hiába!
Ó! elmúlás, már csak veled beszélek.
sok barna fürtömet. Lehull az élet
a rög felé. Minden, minden hiába!
Ó! elmúlás, már csak veled beszélek.
–
Titok maradt az élet. El nem árult
semmit a végzet s úgy zárul be halkan
a létezés nagy könyve majd örökre,
miként a végső sóhajban az ajkam.
semmit a végzet s úgy zárul be halkan
a létezés nagy könyve majd örökre,
miként a végső sóhajban az ajkam.
