ALAKSZA AMBRUS: DIES IRAE
solvet saeclum in favilla
teste David cum Sybilla.»
faszemöldök, könny és pilla,
fasikoltás, jaj és trilla.
szívem töltve gyötrelemmel,
torkomon görcs, nyelvem nem nyel.
gyomrom reszket, hányni késztet,
csöppnyi bűn az igaz élet.
vétek s név kell a fejfára,
végzésre nincs appelláta.
értem kegyes szót, ha szólna,
a lelkem sem fuldokolna.
lábom, karom mégis téved,
s ágyat vetek az erénynek.
locsolnak meg, s lelkem ázott
talaján én egyre ások.
hasadozó, véres sikoly,
szánt, csak szánt a gyilkos téboly.
lobbantsd lángra pergámented,
kegyes Isten! Tedd meg, tedd meg!
ne higyj többé írott szónak,
nézd, lelkemben csupa jó mag.
ezért állok Veled szemben:
nincs esettebb, mint az ember.
ínyemen méz, édes ihlet,
reményem már számban íz lett.
hogyha széket ülsz is majdan:
verebednek enni adtam.
jót akartam, jót nem értem,
bocsásd meg, hogy mégis éltem.