F. I.-NEK • (A régi barátsággal!)
(A régi barátsággal!)
közül F. I. a költő, hazabaktat
s méri magán, mint hőmérőn, melyet
beteg és nyirkos test hevébe dugtak
lázálmait e züllött külnegyednek,
hol az ember is ugy kuszik tovább,
ahogy az álmok népei lebegnek.
himnuszt rendeltél, – szól és föltekint.
Mögötte tolvaj lép. Emitt rekedten
két korhely áldja a rend őreit.
több hölgy mereng, akár hajóra várna.
Ám ezt, bocsátva mély sóhajokat
már a lépcsőház ablakából látja,
dús ihletével félve lép tovább:
minél magasabb régiókba ér fel,
annál kisértőbb; vesse le magát.
Egy hősi álom! Tündöklő regény-vég!
Élni fog, tudjuk. S annyia után
izenként tépi ronggyá a szegénység.
jön a razzia rendes karavánja.
Nyomán a hajnal. Vad érdemjelet,
rőt koszorut vág poros ablakába.