4.
4.
Óh hát miféle anyag vagyok én,
hogy pillantásod metsz és alakit?
S miféle lélek, miféle fény,
ámulatra méltó tünemény,
hogy bejárhatom a semmiség ködén,
termékeny tested lankás tájait?
hogy pillantásod metsz és alakit?
S miféle lélek, miféle fény,
ámulatra méltó tünemény,
hogy bejárhatom a semmiség ködén,
termékeny tested lankás tájait?
S mint megnyilt értelembe az ige,
alászállhatok rejtelmeibe!
alászállhatok rejtelmeibe!
Vérköreid, miként a rózsabokrok,
reszketnek szüntelen;
viszik a gyermeteg áramot, hogy
orcádon nyiljon ki a szerelem
s méhednek áldott gyümölcse legyen.
Gyomrod érzékeny talaját
a sok gyökerecske át meg át
himezi, finom fonalát
csomóba szőve, bontva bogját, -
hogy nedüid sejtje gyüjtse sok raját
s lombos tüdőd szép cserjéi saját
dicsőségüket susogják!
reszketnek szüntelen;
viszik a gyermeteg áramot, hogy
orcádon nyiljon ki a szerelem
s méhednek áldott gyümölcse legyen.
Gyomrod érzékeny talaját
a sok gyökerecske át meg át
himezi, finom fonalát
csomóba szőve, bontva bogját, -
hogy nedüid sejtje gyüjtse sok raját
s lombos tüdőd szép cserjéi saját
dicsőségüket susogják!
Az örök anyag boldogan halad
benned a belek alagutjain;
és gazdag életet nyer a salak
a buzgó vesék forró kutjain!
benned a belek alagutjain;
és gazdag életet nyer a salak
a buzgó vesék forró kutjain!
Hullámzó dombok emelkednek,
csillagképek forognak benned,
tavak mozdulnak, munkálnak gyárak,
sürög millió élő állat,
bogár,
hinár,
a kegyetlenség és a jóság,
nap süt, homályló északi fény borong, -
tartalmaidban ott bolyong
az öntudatlan örökkévalóság.
csillagképek forognak benned,
tavak mozdulnak, munkálnak gyárak,
sürög millió élő állat,
bogár,
hinár,
a kegyetlenség és a jóság,
nap süt, homályló északi fény borong, -
tartalmaidban ott bolyong
az öntudatlan örökkévalóság.
