FENYŐ LÁSZLÓ: KÖLTŐK TAVASZA
FENYŐ LÁSZLÓ: KÖLTŐK TAVASZA
Tavasz ez, ez a síma hizelgő,
ez az alattomos, ez a szemérmetlen koldús,
ki mutogatja ragyás, olvadó sebeit?
Megvetem ezt a tavaszt – nem tavaszom,
mint amikép nem honom e hon
és a világ egyetlen hona sem
s egyetlen évszak sem az én évszakom!
ez az alattomos, ez a szemérmetlen koldús,
ki mutogatja ragyás, olvadó sebeit?
Megvetem ezt a tavaszt – nem tavaszom,
mint amikép nem honom e hon
és a világ egyetlen hona sem
s egyetlen évszak sem az én évszakom!
Március van, gyenge ez a hirtelen
tavasz, önnön leheletébe alél, még
tán megkeményszik,
fakó, lepörkölt az ég, mint a tavalyi gyep:
megszínesedik majd,
de hol van az a föld, az az évszak, az a tiszta vidék
amelynek leheletében rongyaink fakója kizöldül,
szegénységünk fakója, fakó szivünk,
mely szenved dobogásai közt és vigyáz az időben?!
tavasz, önnön leheletébe alél, még
tán megkeményszik,
fakó, lepörkölt az ég, mint a tavalyi gyep:
megszínesedik majd,
de hol van az a föld, az az évszak, az a tiszta vidék
amelynek leheletében rongyaink fakója kizöldül,
szegénységünk fakója, fakó szivünk,
mely szenved dobogásai közt és vigyáz az időben?!
