François Villon: A szép fegyverkovácsné panasza • François Villon költeménye
François Villon: A szép fegyverkovácsné panasza •
François Villon költeménye
François Villon költeménye
(A költő születésének 500-ik évfordulója alkalmából)
Hallom, hogy kesereg a vén
fegyverkovácsné; azt kivánja,
hogy, mint tavasza idején,
bár volna megint ifjú lányka:
«Rút vénség alattomos átka,
mily gyorsan meghoztad a vészt!
Ki szán? S ha lettem ilyen árva,
mért ne fogjak magamra kést?
fegyverkovácsné; azt kivánja,
hogy, mint tavasza idején,
bár volna megint ifjú lányka:
«Rút vénség alattomos átka,
mily gyorsan meghoztad a vészt!
Ki szán? S ha lettem ilyen árva,
mért ne fogjak magamra kést?
«Eltünt szépségem, ifjuságom,
mely diadalt adott nekem
papon, kalmáron és diákon;
mert nem volt egykor senki sem,
kinek (bár másnap bánta) nem
repült a pénze, mint a pelyva,
ha neki adtam kegyesen
azt, ami koldusnak se kell ma.
mely diadalt adott nekem
papon, kalmáron és diákon;
mert nem volt egykor senki sem,
kinek (bár másnap bánta) nem
repült a pénze, mint a pelyva,
ha neki adtam kegyesen
azt, ami koldusnak se kell ma.
«Sok férfit elutasitottam,
– szánom-bánom ma sirva! – mert
bolondul lelkembe fogadtam
egy szép és ravasz sihedert,
és egész szivem érte vert,
bárhogy hivtak a többiek;
pedig ő folyton ütlegelt
s csak a pénzemért szeretett.
– szánom-bánom ma sirva! – mert
bolondul lelkembe fogadtam
egy szép és ravasz sihedert,
és egész szivem érte vert,
bárhogy hivtak a többiek;
pedig ő folyton ütlegelt
s csak a pénzemért szeretett.
«Hajamnál fogva ráncigált,
földre tiport, ugy rúgdosott.
Szerettem, bármit is csinált,
és ha egy csókot kért, legott
feledtem minden bánatot.
Rühes disznó, hogy falta számat!
Ölelt!… Most rossz gebe vagyok;
s az életem? Bün és gyalázat.
földre tiport, ugy rúgdosott.
Szerettem, bármit is csinált,
és ha egy csókot kért, legott
feledtem minden bánatot.
Rühes disznó, hogy falta számat!
Ölelt!… Most rossz gebe vagyok;
s az életem? Bün és gyalázat.
«Ő meghalt, több mint harminc éve,
s én itt vagyok, vénen, csunyán.
Hogy fáj, a tündér multba nézve,
hogy fáj a most s a hajdanán!
Elnézem, meztelen sovány
testem mily aszott, fekete,
milyen beteg, – és, igazán,
majdnem megőrülök bele.
s én itt vagyok, vénen, csunyán.
Hogy fáj, a tündér multba nézve,
hogy fáj a most s a hajdanán!
Elnézem, meztelen sovány
testem mily aszott, fekete,
milyen beteg, – és, igazán,
majdnem megőrülök bele.
«Hova lett az ivelt szemöldök?
A sima homlok, szőke haj?
Nagy szememből a huncut ördög
észvesztő incselgése? Jaj, –
az áll s orr, mely szoborra vall,
s a pici fül s a többi sorban,
arcom szép vonalaival
ajkaim pirossága hol van?
A sima homlok, szőke haj?
Nagy szememből a huncut ördög
észvesztő incselgése? Jaj, –
az áll s orr, mely szoborra vall,
s a pici fül s a többi sorban,
arcom szép vonalaival
ajkaim pirossága hol van?
«Ékes vállamat hol keressem?
S karcsú karom, finom kezem,
izmos derekam, s büszke mellem,
mely valaha oly édesen
ringott becéző kezeken?
S széles csipőmet s a kemény
combok között a szerelem
házát a kis kert közepén?
S karcsú karom, finom kezem,
izmos derekam, s büszke mellem,
mely valaha oly édesen
ringott becéző kezeken?
S széles csipőmet s a kemény
combok között a szerelem
házát a kis kert közepén?
«Mi maradt? Ősz haj, ráncos homlok,
csupasz szemöldök, hült szemek,
(pedig hány gazdag esze bomlott,
lesvén kacagó tüzüket!);
orrom ijesztő görbület,
fülem konya és csupa szőr;
arcom fakó; vánnyadt s fityeg
államon-ajkamon a bőr.
csupasz szemöldök, hült szemek,
(pedig hány gazdag esze bomlott,
lesvén kacagó tüzüket!);
orrom ijesztő görbület,
fülem konya és csupa szőr;
arcom fakó; vánnyadt s fityeg
államon-ajkamon a bőr.
«Ez a véged, emberi szépség!
Kéz és kar sorvad untalan;
púposra tört a vállam, és két
kiszáradt emlőm odavan,
ugyszintén csipőm, derekam.
A többi? Pfujj! Combocska már
a combom, és egész magam
vékonyka, mint egy pipaszár.
Kéz és kar sorvad untalan;
púposra tört a vállam, és két
kiszáradt emlőm odavan,
ugyszintén csipőm, derekam.
A többi? Pfujj! Combocska már
a combom, és egész magam
vékonyka, mint egy pipaszár.
«Igy siratjuk a régi jó
időket, szegény vén banyák,
kuporgva, egy-egy rongycsomó,
a gyatra tűznél, mit a fák
kérge s a rőzse ingyen ád.
Kora tüz korán ellobog –
Szépek voltunk, és ostobák!…
Ez a sorsotok, asszonyok.»
időket, szegény vén banyák,
kuporgva, egy-egy rongycsomó,
a gyatra tűznél, mit a fák
kérge s a rőzse ingyen ád.
Kora tüz korán ellobog –
Szépek voltunk, és ostobák!…
Ez a sorsotok, asszonyok.»
Fordította: Szabó Lőrinc
