Keresztury Dezső: A kedves karjaiban
Keresztury Dezső: A kedves karjaiban
Fölém hajolsz; a csókod szívemig
Sajog s te vígan játszol e céltalan
Szerelmes perccel. Azt hiszed tiéd
Vagyok, pedig a vágy buvó tüze
S a néked idegen gond keserű
Dacot vegyít szivembe: «Nem ülök
Szoknyádon egyre!» Felneszel nyitott
Szemmel szendergő féltésed: ölelsz
Szomjas karokkal, harcolsz, követelsz:
«Jogos jószágom vagy!» Ha elmegyek
Követsz mint tompa éhség; szívemet
Szorítja bánatod és visszatérek.
Sajog s te vígan játszol e céltalan
Szerelmes perccel. Azt hiszed tiéd
Vagyok, pedig a vágy buvó tüze
S a néked idegen gond keserű
Dacot vegyít szivembe: «Nem ülök
Szoknyádon egyre!» Felneszel nyitott
Szemmel szendergő féltésed: ölelsz
Szomjas karokkal, harcolsz, követelsz:
«Jogos jószágom vagy!» Ha elmegyek
Követsz mint tompa éhség; szívemet
Szorítja bánatod és visszatérek.
Mind fellegesebb sorsod s egyre jobban
Tapadsz a földhöz mégis, egyre mélyebb
Parancsra ver szived, véred mohó
Játéka elcsitul, a tűzhelyen
Őrzöd a lángot: «Nőjön a gyerek,
S a jeges csillag alatt kint ne érje
A férfit a karácsony.»
Elborulva
Nézlek. Bennem ne bizz. Az a jeges
Csillag igéz, az méri birtokom
Határát s megyek, bár tudom, halálos
Gonddal szednél fel, hogyha az uton
Meglelnél vérbe fagyva. Mint anyám,
Olyan vagy nékem s mint az üldözött
Szarvas futok szép, híves patakodra.
Tapadsz a földhöz mégis, egyre mélyebb
Parancsra ver szived, véred mohó
Játéka elcsitul, a tűzhelyen
Őrzöd a lángot: «Nőjön a gyerek,
S a jeges csillag alatt kint ne érje
A férfit a karácsony.»
Elborulva
Nézlek. Bennem ne bizz. Az a jeges
Csillag igéz, az méri birtokom
Határát s megyek, bár tudom, halálos
Gonddal szednél fel, hogyha az uton
Meglelnél vérbe fagyva. Mint anyám,
Olyan vagy nékem s mint az üldözött
Szarvas futok szép, híves patakodra.
S elpihenek, a forrás és a hűs
Árnyék párába fürdet, rámhajol
A lomb s a földnek ősi, dús erői
Vérembe átkeringenek. Ki vagy
Te halkan ringató? Anyám vagy-e,
Vagy kedvesem, vagy az örök szülő,
A vég s a kezdet? Mért támad behunyt
Szemem elé a régi, titkos éj
S mért álmodom oly éber-nyugtalan
Szívvel, mint erdők mélyein a vad?
Arcom estharmat fürdeti, de álmom
Őrzi és vár az országjelző csillag.
Árnyék párába fürdet, rámhajol
A lomb s a földnek ősi, dús erői
Vérembe átkeringenek. Ki vagy
Te halkan ringató? Anyám vagy-e,
Vagy kedvesem, vagy az örök szülő,
A vég s a kezdet? Mért támad behunyt
Szemem elé a régi, titkos éj
S mért álmodom oly éber-nyugtalan
Szívvel, mint erdők mélyein a vad?
Arcom estharmat fürdeti, de álmom
Őrzi és vár az országjelző csillag.
