Erdélyi József: Otthon
a tarlott földeken,
keresztben szárad a sok kéve, mint
megannyi holttetem.
dézsmálja a szemet.
Vadgalambként suhan szerelmem
s tekinti földemet…
záporeső után,
csillagvirágok özönével
rajong a kék katáng.
elhervadnak hamar;
megvakitja őket a nap, kegyetlen,
lángsugaraival, –
térdrehullt foglyokat,
tüzes nyárssal, feszes pórázon tartva
érzékeny ajkukat…