5.
5.
Ezen a napon nem ment el hazulról és minden akaraterejét megfeszítve dolgozott. Délelőtti találkozására úgy emlékezett vissza, mint egy tévedt álomra. Helytelen asszociáció volt, kisiklás, tévedés. Cecilnek nincs szeretője. A regényben most jut el döntő éjszakájához Bodó-Ötvös Andorral. Minden megtörténhetnék és semmi sem történik meg. Mire Ötvös Andor belép a szobába és kinyujtja kezét, Cecil már túl van rajta; kiélte. A következő fejezetben megjelenik a szinésznő, Sári, aki rejtélyes hatással van rá; elutaznak St. Moritzba.
Ezt a fejezetet ismét könnyen tudta megírni. Évekkel ezelőtt véletlenül elkerült a svájci hegyek közé és emlékei most készségesen a rendelkezésére állottak. Néhány nap alatt több mint ötven oldalt tudott írni.
Egy délután a Rákóczi-úton találkozott Bodóval. Ötvös Andorral. Rosszkedvű volt «a szerető».
Megálltak, egy pár pillanatig beszélgettek.
– Hogy' van?
– Köszönöm.
Kerülte Cecil említését, de érezte, hogy a másik férfi is ő rá gondol. Az végül kimondta a nevét.
– Elutazott, – mondta idegesen.
Bólintott. Lehúnyta szemét és mosolygott.
Hallgattak.
Aztán ő kérdezte meg:
– Egyedül?
– Pestről egyedül. De Bécsben találkozott egy barátnőjével. És vele ment tovább.
Lényegtelen különbség.
– Ki a barátnője?
– Képzelje el, egy szinésznő!
Nevetett.
– Miért nevet?
– És hova?
– Cannesba.
Fölényesen legyintett.
– Tessék? – kérdezte a férfi.
– Cannesba… – és mosolygott.
Indult.
– Hova megy?
– Egy kis dolgom van a szerkesztőségben.
– Jöjjön velem uzsonnázni, igyunk meg egy kávét.
– Sajnálom. Köszönöm. Sietek.
És gyors léptekkel haladt a körút felé.
Szamár! Elhiszi, amit ebben a helyzetben Cecil kénytelen volt hazudni neki. Cannesba ment!
Ostoba.
