ZELK ZOLTÁN: FÖDETLEN ASZTALOM: TÉLI MEZŐ
ZELK ZOLTÁN: FÖDETLEN ASZTALOM: TÉLI MEZŐ
Mint a csók, amit anyám lop reggel alvó homlokomra,
mint a szegénység örök madarai ejtett vállamon,
s mint az ének ezüstfodrai a letarolt mezők felett:
mint a szegénység örök madarai ejtett vállamon,
s mint az ének ezüstfodrai a letarolt mezők felett:
ugy törik át magányom keserű falait az álmok!
Szóálmok, fényszavak, amiket nem én mondtam,
ők mondanak engem és testvéreim ezer baját.
Fényüknél melengetem ernyedt tenyerem:
ők mondanak engem és testvéreim ezer baját.
Fényüknél melengetem ernyedt tenyerem:
s ők fáznak, dideregnek teritetlen asztalomon.
S van ugy, hogy könyörtelenül mgamra hagy minden
s én nehéz szavakat görgetek megbicsakló ínnal
és vérből vannak a tájak, miket homlokukra festek.
s én nehéz szavakat görgetek megbicsakló ínnal
és vérből vannak a tájak, miket homlokukra festek.
Szavak, fényszavak s a vérnek szavai,
födetlen asztalomon: hideg, téli mezőn.
Isten tenyere havat szitál rájuk.
födetlen asztalomon: hideg, téli mezőn.
Isten tenyere havat szitál rájuk.
De hófödte szavaimból a tavasz szaga zsendül!
a fehér fátyol alatt majdani kalászok fakadnak
és vérből vannak a tájak, miket homlokukra festek.
a fehér fátyol alatt majdani kalászok fakadnak
és vérből vannak a tájak, miket homlokukra festek.
