FRISS ENDRE: VÉGIGPARITTYÁZOM SZEMEIMET ÉLETEM FÖLÖTT...
a posványos gaz-vizen,
tengernyi ágyán a szent tudatlanságnak.
az örökre elvesztett nyugalommal,
de patáimban a sebesség növő bizsergésével.
ki feszítő szemekkel rohan a sikátoroknak,
hogy szügyével hatalmas utakká felszakítsa.
jaj, hideg nyálkává hült csikótüzem.
mellemben a felszívott bűnök súlyával,
míg homlokomra felhőkkel küldi mosolyát az Isten.
alázatos tengerek csókolják lábaim,
zöld mohaszakállam régi tavaszokról mormol.
nyugodt és tiszta
s mosolyom messzeragyog, -
míg testemet a fény csöppenként felissza...