Zilahy Lajos: A házasságszédelgő
Zilahy Lajos: A házasságszédelgő
Vígjáték egy felvonásban
Első előadása a nemzeti Színházban 1926 április 30-án a következő szereposztásban:
A postáskisasszony: Bajor Gizi
A fűszeresné: Ligeti Juliska
A színésznő: Márkus Emília
A aggszűz: Demjén Mari
A kopott báróné: Helvey Laura
Az óvodásné: Rákosi Szidi
Sáfrány úr: Pethes Sándor
A Bíró: Mihályfi Károly
Az írnok: Gabányi László
A patikussegéd: Mihályfi Béla
Az öreg Pereces: Pataki József
Egy ügyvéd: Gyenis Ede
Egy másik ügyvéd: Szőke Sándor
Egy vidéki hölgy: Gömöry Vilma
Egy másik hölgy: Vándory Margit
Történik egy kisvárosi járásbíróság tárgyalótermében.
(A járásbíróság tárgyalóterme. A falon Ferenc József arcképe. A bíró már idősebb férfi, az írnok talán csak a vidéki nyomorúságtól látszik öregnek. Az ügyvédek asztalánál két ügyvéd ül. A feleknek fenntartott helyen néhány tanú: tanyai emberek. A bírói katedra előtt öreg paraszt áll.)
Bíró (feláll): Őfelsége a király nevében! (Mindenki feláll.) A királyi járásbíróság bűnösnek mondja ki Ká Pereces Istvánt a büntetőtörvénykönyv 261. §-ába ütköző és ugyanezen szakasz szerint minősülő becsületsértés vétségében, melyet azáltal követett el, hogy folyó hó huszonkettedikén a marhavásártéren Seregély Sándor gazdálkodót "Az úristen rogyassza rád az eget, a nagyapád is kötnivaló betyár volt..." szavakkal illette és ezért az enyhítő szakasz alkalmazásával nyolc napi elzárásra átváltoztatható nyolcvan korona pénzbüntetésre ítéli és kötelezi a felmerült ügyvédi költségek megfizetésére. (Leteszi az írást.) Megnyugszik az ítéletben?
Pereces: Nyugszik a nehésség!
Bíró: Feleljen tisztességesen, ha kérdezem!
Egyik ügyvéd: Tekintetes bíróság, a felolvasott ítélet ellen ügyfelem nevében tisztelettel fellebbezek.
(A másik ügyvéd és a tanúk kivonulnak.)
Bíró (az írnokhoz): A vádlott fellebbez. (Az írások tanulmányozásába mélyed.)
Pereces (nagy indulattal): Kéremalázatosan... Hát van igazság a törvénybe?
Ügyvéd (csitítja): Na jöjjön Pereces bácsi... ezt majd megbeszéljük odakint...
Pereces (eltolja magától): Énrám húzzák a vizes lepedőt?
Ügyvéd (ijedten néz a bíróra, aki szerencsére nem figyel oda): Pszt... Vigyázzon, mert megbüntetik!
Pereces (odamegy a bíró asztalához és az ujjával megkopogtatja az asztalt): Kéremalázatosan... Tessék bevenni az írásba, hogy fellázadok az ítélet ellen!
Bíró: Az már be van írva. Hanem odakint lázadjon kend, mert itt baj lesz belőle!
Pereces (mialatt az ügyvéddel kifelé megy): Így keverik a paragrafust, hogy én kerülök alul?... (Az ajtóból fenyegetve visszakiált a bírónak): Majd én megmutatom a törvényszéken! (Az ügyvéd kihúzza. A folyosón még messziről is ordít) Nekem kell a rövidebbet húzni?... A keservit a ídesanyjának...
Egy másik ügyvéd (aktatáskával bejön, leül és az írásait készíti elő).
Bíró (az írnokhoz): Milyen ügy következik?
Írnok: Sáfrány Siegfried házasságszédelgési ügye.
Ügyvéd (feláll): Tekintetes királyi járásbíróság, vádlott ellen hat rendbeli feljelentés érkezett és tekintettel, hogy valamennyi főmagánvádlónak én vagyok a jogi képviselője, tisztelettel kérem, hogy az ügyeket egyesíteni méltóztassék. (Leül.)
Bíró: A bíróság a kérelemnek helyt ad.
(Két vidékiesen öltözött hölgy lép be. Szerényen, de látható izgalommal megállnak a fal mellett.)
Bíró (barátságtalanul): Mi tetszik kérem?
Az egyik hölgy (édesen): A tárgyalást szeretnénk hallgatni.
Bíró: Nem lehet kérem. Zárt tárgyalást fogok elrendelni.
A másik hölgy: Hajlandók vagyunk kérem belépődíjat is fizetni.
Bíró (gorombán): Itt nincs belépődíj, ez nem színház kérem! Tessék elhagyni a tárgyalótermet!
(A két hölgy lesújtva távozik.)
Sillingovits (vidéki piperkőc. Belép.)
Bíró: Mi tetszik, kérem?
Sillingovits (megáll a bírói katedra előtt és összecsapja a bokáját): Sillingovits Kálmán vagyok, a helybeli Hattyú gyógyszertár praktikánsa. Talán méltóztatik emlékezni rám, bíró úr, a múltkor együtt söröztünk a Sárga Rigóban.
Bíró (barátságtalanul): Mi tetszik, kérem?
Sillingovits: A tárgyalást szeretném végighallgatni.
Bíró (anélkül, hogy ránézne): Nem lehet kérem, zárt tárgyalást rendelek el. Itt olyan kérdések merülhetnek fel, amelyek a női becsületet érintik.
Sillingovits: Kérem alázatossággal, járásbíró úr... nagyon csendesen meg fogom itt húzni magam a fal mellett...
bíró (emelt hangon): Tessék elhagyni a tárgyalótermet!
Sillingovits (megsértődve): Kéremszépen! (Összeüti a bokáját. Odaköszön az ügyvédnek, miközben elmegy): Szervusz Jenőkém! Szervusz kérlekszépen! (Az ajtóból visszajön.) Bocsánat egy pillanatra... Mondd édes Jenőkém... Egy kis jogi tanács... Ha az ember valakit szembeköp, az becsületsértés? Én itt a folyosón valakit szembe akarok köpni.
Ügyvéd (türelmetlenül): Nézd kérlek! Ahogy én téged ismerlek, úgysem fogod szembeköpni! Légy szíves, hagyjál nekem békét!
Sillingovits (halálosan megsértődve): Kérlekszépen! Kérlekszépen! (Összeüti a bokáját és elmegy.)
Bíró: Vegyük talán sorba az ügyeket. (Az írnokhoz.) Szólítsa be Viola Margitot.
Írnok (lomhán az ajtóhoz megy és füle mellett a pennával kiordít unott és elkoptatott hanghordozással): Viola Margit!
Postáskisasszony (egy pillanat múlva nagyon megilletődve belép. Sápadt, kopott és szomorú és mikor megszólal, ijedtség és sírás fojtogatja a torkát. Megáll az emelvény előtt, de próbálgatja, hogy hol álljon meg. Nagyon szégyelli magát, pedig a bíró és a többiek rá sem néznek és semmi érdeklődést nem mutatnak iránta. Az ügyvéd a ceruzáját hegyezi.)
Bíró (unottan): Hogy hívják?
Postáskisasszony: Viola Margit.
Bíró: Hangosabban, kérem!
Kisasszony: Viola Margit!
Bíró: Hány éves?
Kisasszony: Húsz.
Bíró: Vallása?
Kisasszony: Római katolikus.
Bíró: foglalkozása?
Kisasszony: Alkalmazott a helybeli postahivatalnál.
Bíró: Családi állapota?
Kisasszony: Hajadon.
Bíró: Ön itt egy feljelentést adott be bizonyos Sáfrány Siegfried nevű férfi ellen, aki magának házasságot ígért és pénzösszegeket is kicsalt magától. Hát kérem tessék röviden elmondani a tényállást.
Kisasszony: Igenis. Kéremszépen... Én az utalványok és csomagok ablakánál ülök a postán s egy délután megjelent egy úr... egy elég csinos úr... és feladott egy kisebb csomagot. Rendesen kiállítottam a vevényt, ez az úr azonban nem ment el, csak állt ott az ablak előtt, csak állt és nézett. "Tetszik valami?" – kérdem. "Igen, tetszik" – mondja. "Mi tetszik kérem?" "A kisasszony tetszik!" Erre dühösen lehúztam az ablakot. Pedig nem szemtelenül mondta, szépen és finoman, inkább azt mondhatnám, egy kicsit szomorúan. Aznap este vacsora után kint ültem az udvaron Aranka nénivel az eperfa alatt, egyszer csak nagyon kezdett ugatni a kutya és bejött Császár bácsi, egy csokrot hozott és egy levelet. Minden szál virág egy fehér rózsa.
Bíró: Mondja kedves kisasszony, ki az a Császár bácsi?
Kisasszony: Császár bácsi? Nem tetszik ismerni a Császárt? Bőgőhordozó a Prikulics bandájában. A kávéházból hozta a levelet, mert ez az úr nagyon mulatott bánatában. Császár bácsi el szokott vállalni kisebb megbízatásokat. Nálunk is mindig ő sepri az udvart.
Bíró: Tessék tovább mondani. Csak egy kicsit rövidebben.
Kisasszony: Igenis. Felbontottam a levelet, egy nagyon forróhangú szerelmes levél volt, azt írta benne, hogy látott engem már az utcán is, látott engem a grenadin ruhámban... szóval nem akarom részletezni. Hagyjuk a részleteket. Ettől kezdve Császár bácsi naponta kétszer megjelent. Nem mondom, hogy mindig virággal, de mindig levéllel.
Bíró: És mi volt a levelekben?
Kisasszony: Ó, azt nem lehet elmondani. Minden levél egy égő vallomás! Egy igazi férfiszív megnyilatkozása. Én ismerem a stílust kérem, én rendszeresen olvasom Jókai Mórt, Mikszáth Kálmánt, Beniczkynét, Sasvári Taszilót és a többi nagy írókat, én mondhatom, kérem, ilyen stílust keveset olvastam! Igazán nem azért mondom!
Bíró: És hogy ismerkedtek meg?
Kisasszony: Kint ültem a ház előtt Kákándy Icával. Ica már ismerte. Tisztességesen bemutatkozott, megismerkedtünk, nem tagadom, nekem tetszett ez a férfi, tetszett a neve is, a mai nehéz világban ritkaság kérem, ha valakit Siegfriednek hívnak, – attól kezdve négytől ötig minden délután ott könyökölt az utalványok ablakánál, tetszik tudni, a posta nagyon csendes, manapság kevés az utalvány, csak a Kohn és Társa cég küld néha a Kőbányai Sertéshizlaldának, volt időnk beszélgetni komoly témákról, elmentünk néha sétálni... szóval nem akarom részletezni. Hagyjuk a részleteket. Odáig fejlődött a dolog, hogy már az esküvő napját is kitűztük és mikor a gyűrűk megvételére került a sor, azt mondta, nehezen tud hozzáférni a pénzéhez, mert nehézpapírokba van fektetve a pénze, mire én azt mondtam neki: "Nézze édes Siegfried, nekem van egy kis megspórolt pénzem..." és odaadtam neki hetven koronát. Megjegyzem kérem, én férjhez mehettem volna, nem azért mondom, nekem udvarolt valaki a helybeli Hattyú-gyógyszertárból, a nevét nem mondhatom meg, egy barnabajuszú férfi... szóval nem akarom részletezni. Hagyjuk a részleteket.
Bíró: Tehát először is igényt tart erre a hetven koronára.
Kisasszony: Nem tartok, kérem. Én szegény árvalány vagyok, magam tartom fenn magam, sovány kenyér az állami kenyér, de nem tartok, kérem.
Bíró: Kívánja a vádlott megbüntetését?
Kisasszony: Kívánom, kérem. Kívánom. Azazhogy... igen, kívánom. Milyen büntetést tetszik kiszabni rá?
Bíró: Csalásért esetleg börtönbüntetés jár.
Kisasszony: Kérem, ő katonatiszt! Ő azt mondta nekem, hogy katonatiszt volt!
Bíró (szelíden): Mondja, kisasszony! Maga még mindig szerelmes ebbe az emberbe?
Kisasszony: Én kérem? Én? Één? Csak a szemét sajnálom! Olyan gyönyörű szeme volt! Annyi meleg érzés volt a tekintetében. Talán nem is gazember. Bíró úr, kérem... én olyan szerencsétlen vagyok... (Hangosan sírva fakad.)
Bíró: Na jól van, kedves kisasszony... nem kell azért sírni... Tessék csak leülni... Tessék helyet foglalni. (Az írnokhoz.) Szólítsa be a következő hölgyet.
Írnok (az ajtóhoz megy és kikiált): Özvegy Ficzele Ferencné!
Ficzeléné (belép): Jónapot kívánok! (Csinos és pirosképű polgárasszonyka. Fellépése és élénk beszédje nagy önállóságra vall.)
Bíró: Hogy hívják?
Ficzeléné: Özvegy Ficzele Ferencné.
Bíró: Hány éves?
Ficzeléné: Harminc.
Bíró: Vallása?
Ficzeléné: Református.
Bíró: Foglalkozása?
Ficzeléné: Fűszer- és csemege a Fülemile utcában
Bíró: Tudja miről van szó: Sáfrány Siegfriednek az ügye. Mondja el röviden a tényállást.
Ficzeléné: Néhány héttel ezelőtt bejött kérem az üzletembe egy úriember és tíz krajcárért ementáli sajtot vásárolt. Szokásban van nálam, hogy az urak ott tízóraiznak meg a boltban. Szardíniát, szalámit, miegymást. Nálam kérem már a főispán úr is fogyasztott. Ez az úr is bontott egy üveg sört és ott ette meg a sajtot a pulton. Na, jól van! Más úriember is megteszi. Egyszer csak – jaj de dühös vagyok, ha rágondolok – dicsérni kezdte a sajtot. Hogy ő ilyen finom, harmatos ementálit még sohasem evett. Na jól van! Aztán engem kezdett dicsérni. Hogy nekem milyen szép a szemem, milyen szép az arcom, nem mondom, mások is mondták már, szó szót követett, másnap is bejött, harmadnap is bejött, negyednap is bejött: összemelegedtünk. Juj, de dühös vagyok!
Bíró: Csak egész röviden, kérem.
Ficzeléné: Hát szóval hun egy kis sajt, hun egy kis szardínia, csabai kolbászt is tartok kérem, – az a disznóság, hogy rendesen fizetett, különben rögtön gyanút fogtam volna. Na, jól van! Egy délelőtt nem volt senki a boltban. Csancsics úr, a segéd, elment a depóba petróleumért, beszélgettünk, társalogtunk, egyszer csak arra kért, engedjem meg, hogy megcsókolja a kezemet. Boldogult férjem azt mondta nekem a halálos ágyán: – Erzsikém, szívecském, ha arravaló embert találsz, menj hozzá feleségül! Azt hittem, hogy ez a Sáfrány Siegfried arravaló. A kezemet nem hagytam megcsókolni, mert reggel én raktam át a hordóból a heringeket és éppen heringszagú volt a kezem, de odanyújtottam a könyökömet, mert ezzel is eleget akartam tenni boldogult férjem kívánságának. Na, jól van! Kis idő múlva...
Bíró: Mondja kérem, mennyi pénzt csalt ki magától ez a Sáfrány Siegfried?
Ficzeléné: Pénzt? Éntőlem kérem pénzt nem lehet kicsalni. Én önálló üzletasszony vagyok!
Bíró: Hát nem károsította meg semmivel?
Ficzeléné: Két rúd szalámit vitt el tőlem, a fene egye meg a körmit!
Bíró: Két rúd szalámit?
Ficzeléné: Két rúd legfinomabb szalámit! Megtörtént, kérem: beleestem, belecsúsztam ebbe a dologba. Megmondom egész őszintén: a bajusza tetszett nekem. Nagyon helyes kis bajusza volt.
Bíró: Tessék kérem helyet foglalni. (Az írnokhoz.) Gyerünk tovább!
Ficzeléné (leül a padra a postáskisasszony mellé.)
Írnok (kiordít a folyosóra): Szépligeti Elvira!
Színésznő (egy pillanat múlva belép, elviharzott eleganciájának összes romjaival. Minden szavába és mosolyába bőkezűen önti bele bűbáját): Jónapot kívánok! Jónapot kívánok! Jónapot kívánok! Hívatni méltóztatott, édes bíró úr... (kacéran ránéz.)
Bíró: Kérem én itt nem vagyok édes bíró úr. Én a tekintetes királyi járásbíróság vagyok!
Színésznő: Ó, persze, persze, persze...
Bíró: Hogy hívják?
Színésznő: Szépligeti Elvira. Ez a művésznevem!
Bíró: És az igazi neve?
Színésznő (kacéran ránéz): Fontos?
Bíró: Fontos kérem!
Színésznő: Az igazi nevem Szőke Erzsébet. De azért úri családból származom.
Bíró: Vallása?
Színésznő: Ágostai hitvallású evangélikus. De van egy művészi hitvallásom is.
Bíró: Azt itt egyelőre nem használhatjuk. Hány éves?
Színésznő: Ah! Minő kérdés! (Egy belladonna mosolyával.) Muszáj?
Bíró (hidegen): Igen kérem, muszáj.
Színésznő: Negyven. De nem esküszöm meg rá. Lehet, hogy többet mondtam.
Bíró: Foglalkozása?
Színésznő: Színművésznő. Pályáztam Kassán, Debrecenben, Szolnokon, két évvel ezelőtt azonban visszavonultam a vidéket jelentő deszkáról. Ugye, édes járásbíróság, méltányolni fogják bennem a művészt? Játszottam népszínművekben, én voltam Bátki Tercsi a Falu rosszában, Tót bíróné a Piros bugyellárisban, Clarisse a Vasgyárosban, sőt egyszer Kiskunfélegyházán én voltam a kaméliás hölgy... Ah!
Bíró: Önnek itt egy feljelentése van Sáfrány Siegfried ellen.
Színésznő (simogatja a bírói katedrát): Úgy fáj a szívem, hogy megterheltem önöket ezzel a munkával... Sok dolguk van, úgy-e, édes járásbíróság... Ah, Siegfried, Siegfried!
Bíró: Tessék elmondani a tényállást!
Színésznő: Tényállást? Nincs tényállás. Megismerkedtem ezzel a férfival és az első pillanatban észrevettem, hogy rendkívüli hatást gyakorolok rá. Van a lényemben valami varázs, amivel a férfiakat azonnal rabul ejtem. Anélkül, hogy akarnám. Ugye, édes járásbíróság, ezért nem jár nekem büntetés? Nekem senki sem tud ellenállni! (kacéran ráüt az asztalra.)
Bíró: Hát kéremszépen... Ön csábított el valakit, vagy önt csábította el valaki?
Színésznő: Elcsábítani engem? Ah, ez kissé nehéz volna! Volt azonban egy pont, ahol ennek a csirkefogónak nem tudtam ellentállni. A homloka. Volt a homlokában valami isteni. Valami klasszikus. Valami görög!
Bíró: Mennyivel károsult meg ebben az ügyben? Mit adott ennek a férfinak?
Színésznő: Mit adtam? (Ellágyulva.) Istenem... Mit adhat egy nő egy férfinak?
Bíró: Adott neki pénzt?
Színésznő: Pénzt? Miből, édes járásbíróság? De a lelkieken kívül adtam neki egy súlyos arany karperecet. Odaadtam neki egy fejedelmi gesztussal. (Kacéran a bíróra mosolyog.) Mi művészek bohémek és könnyelműek vagyunk!
Bíró: Tehát egy arany karperec. Tessék kérem helyet foglalni.
Színésznő: Milyen udvarias Ön! Köszönöm! (Leül a padra a fűszeresné mellé, fejbólintással próbálja őket üdvözölni, de azok elfordulnak tőle.)
Bíró (az írnokhoz): Szólítsa be a következőt.
Írnok (kikiált a folyosóra) Herbeczki Fáni! (Nem jelentkezik senki. Még hangosabban kiált.) Herbeczki! Fáni! Nna!
Aggszűz (belép. Nagyon meg van ijedve).
Bíró: Hogy hívják?
Aggszűz: Kicsit nagyot hallok, kérem!
Bíró: Mi a neve?
Aggszűz: Herbeczki Fáni.
Bíró: A vallása!
Aggszűz: Igenis.
Bíró: A vallása?
Aggszűz: A hallásom?
Bíró: Nem a hallása. A vallása! Katolikus?
Aggszűz: Igenis. Református vagyok.
Bíró: Hány éves?
Aggszűz: Ötven.
Bíró: Családi állapota?
Aggszűz (édesen): Leány vagyok. Még leány vagyok, kérem.
Bíró: Mit vitt el magától ez az ember?
Aggszűz: A kanárimat. Elvitte és eladta Weiszéknek.
Bíró: A feljelentés szerint... (Olvassa az aktából) "Megkérte a kezemet, házasságot ígért és állandóan szerelmi vallomásokat sugdosott..." Hát hogy hallotta meg maga, ha csak sugdosott?
Aggszűz: Azt meghallottam, kérem!
Bíró: Tessék helyet foglalni.
Aggszűz: Igenis. (Állva marad.)
Bíró: Tessék leülni! (Mutatja neki a helyet.)
Aggszűz: Igenis. (Leül.)
Bíró (az írnokhoz): Menjünk tovább.
Írnok (kikiált az ajtón): Özvegy báró Krumpenholz Félixné!
Báróné: (Dühösen belép. Gyűlölködő tekintettel néz körül.)
Bíró: Hogy hívják?
Báróné: Báró Krumpenholz Félixné.
Bíró: Hány éves?
Báróné: Hatvan.
Bíró: Foglalkozása?
Báróné: Nem foglalkozom semmivel. Különösen ilyen dolgokkal nem foglalkozom. Egyébként katonatiszt özvegye vagyok. Férjem főhadnagy volt a bécsi dragonyosoknál. Császári és királyi kamarás. Harmincöt év óta özvegy vagyok.
Bíró: Vallása?
Báróné: Az enyém?
Bíró: Igen, igen
Báróné: Izraelita. (Mindenki ránéz.) Na igen! Szerelmi házasság volt.
Színésznő (fülébe ordít az aggszűznek, aki nem tudja miről van szó és állandóan kérdezősködik): – Zsidó!
Bíró: Kérem, báróné asszonyom... Ne vegye rossznéven ha megkérdezem, de ön egy művelt, előkelő úriasszony: hogy történhetett meg mégis, hogy Önt ez a fiatalember félre tudta vezetni? Házassági ígérettel! Amint mondani méltóztatott, Ön már hatvan esztendős...
Báróné: Erre a kérdésre nem volnék köteles felelni. Csak azért felelek, nehogy bolondnak tartsanak. Éppen azért, mert hatvanéves vagyok. Azt gondoltam, hogy támaszra találok benne... Sajnos, kérem, az a nyugdíj, amit én kapok... Tessék megnézni a cipőmet!
Színésznő (nagyot sóhajtva): Schlachte Zeit!
Bíró: Ne tessék kérem megjegyzéseket tenni!
Színésznő (rámosolyog a bíróra.)
Aggszűz (feláll és odamegy a bíróhoz): Nekem tetszett szólni?
Bíró: Nem magának. Tessék visszaülni. (A bárónéhoz.) Mivel károsította meg Önt ez az ember?
Aggszűz: Három hétig állandóan nálam ebédelt. Felzabálta az egész spájzomat!
Színésznő: Ajvé!
Bíró (a bárónéhoz): Méltóztassék helyet foglalni! (Összerakja az aktákat. Az ügyvédhez) Miután a panaszosok kihallgatását befejeztük, azt hiszem, most már rátérhetünk...
Galambné (bejön).
Bíró: Mi tetszik, kérem?
Galambné: Én is ebbe a Sáfrány-ügybe jöttem!
Bíró (az asztalra csap): Ön is?
Galambné: Igen kérem, szintén panaszos.
Bíró (csóválja a fejét): Hogy hívják?
Galambné: Özvegy Galamb Edéné.
Bíró: Foglalkozása?
Galambné: Állami kisdedóvó.
Bíró: Vallása?
Galambné: Evangélikus.
Bíró: Hány éves?
Galambné: Hetven.
Bíró (csapkodja az aktákat): Nahát kérem, ez már mégis sok!
Galambné: Házasságot ígért nekem ez a pernahajder!
Bíró (dühösen): Bocsánatot kérek, ezt én már nem is értem! Itt megáll az ember esze! Mondja, kedves nagyságos asszony! Hogy történhetett ez meg magával? Hetven esztendős! Hála istennek, hogy ilyen jó egészségnek örvend, de hetven esztendős! Ez a Sáfrány Siegfried egy fiatal ember! Egy siheder magához képest! Hát nem méltóztatott észrevenni, hogy itt lehetetlen a korkülönbség!
Galambné: Korkülönbség? Miféle korkülönbség? Azt hazudta nekem, hogy negyvenhárom éves. A mai világban mindenki fiatalítja magát: gondoltam, ötvenhárom... Én hetven vagyok, de csak hatvanat vallottam be. Hatvan, meg ötvenhárom... Hát mi az a hét esztendő?
Bíró: Na, de kérem, lehetetlen egy fiatalemberről azt hinni, hogy ötvenhárom éves. Ekkora tévedés teljesen valószínűtlen!
Galambné: Tetszik tudni mit csinált a gézengúz? Befestette a bajuszát! Őszre festette!
Bíró (kedvetlenül): Mennyi anyagi kárt szenvedett?
Galambné: Háromszáz koronát adtam neki kölcsön. Jaj Istenem, jó pénz vajon?
Bíró: Tessék helyet foglalni! (Az írnokhoz.) Szólítsa be a vádlottat!
Íron (kikiált az ajtón): Sáfrány Siegfried!
(A nők izgatottan tekintgetnek az ajtó felé. A színésznő az aggszűz fülébe ordítja): – Jön a vádlott!
Sáfrány (nagyon izgatottan bejön és bokáját összecsapva mélyen meghajol a katedra előtt. Piszkos fehér kamáslit visel, rövidújjú kabátjából kilóg a manzsetta és izgatottságában azzal van állandóan elfoglalva, hogy ezeket visszatolja. Minden, csak nem hódító jelenség. Néha hátranéz a hölgyekre, olyan érzéssel, mintha minden oldalról tüzes vasakat közelítenének felé.)
Bíró: Hogy hívják?
Sáfrány: Sáfrány Lajos!
Bíró: Lajos? Maga itt a feljelentésekben mindenütt mint Siegfried szerepel
Sáfrány: Kéremszépen... a Siegfried nevet csak alkalmilag használtam.
(A hölgyek felzúdulnak. A színésznő az aggszűz fülébe kiáltja): – Lajosnak hívják!
Bíró: Vallása?
Sáfrány: Róm kat!
Bíró: Nem tud tisztességesen felelni? Mért mondja hogy róm kat?
Sáfrány: Hogy hamarabb túl legyek ezen az egész dolgon! (mindig ijedten hátranéz.)
Bíró: Foglalkozása?
Sáfrány: Magánzó!
(A hölgyek kara felzúdul.)
Színésznő (feláll és egy lépést tesz felé): Ezt ön uram egyszerűen magánzásnak nevezi?
Bíró: Tessék kérem visszaülni a helyére!
Aggszűz (miután a színésznő visszaült és helyreállt a rend, odatipeg az asztalhoz és édes, szelíd hangon megkérdi): Kéremszépen, nekem tetszett szólni?
Bíró: Nem Önnek! Tessék visszaülni!
Aggszűz: Igenis. (Visszaül.)
Bíró (Sáfrányhoz): Ön ellen hatrendbeli feljelentés történt. Az ittlevő hölgyektől házassági ígéretek ürügye alatt kicsalt (az aktákból) először hetven koronát, aztán két rúd szalámit, egy arany karperecet, egy kanári madarat, háromheti ingyen ebédet és végül háromszáz koronát. Na, mit szól ehhez?
Sáfrány: Tagadom, kérem! A leghatározottabban tagadom!
Bíró (csodálkozva): Tagadja?
Sáfrány: Tagadom, kérem. Tagadom!
Bíró: Elrendelem a szembesítést. Forduljon meg! (A hölgyekhez.) Tessenek felállni. Mondják a szemébe!
(Mind a hat nő egyszerre és szenvedélyes hangon támad rá.)
Postáskisasszony: Nem azt mondta nekem, hogy a jegygyűrűket fogja megvenni azon a hetven koronán? Nem azt mondta nekem, hogy már egy kétszobás lakást is nézett a Zöldfa-utcában? Nem azt mondta nekem, hogy május huszonkettedikére tervezzük az esküvőnket?
Ficzeléné: Kinek akarta maga megcsókolni a kezit két héttel ezelőtt, mikor senki sem volt a boltban? Kinek mondta maga, hogy én vagyok az egyetlen nő, akiért juhászkutya lenne? Kitől vette el maga azt a két rúd szalámit, ha nem éntőlem? Mi? Le meri tagadni? Mi?
Színésznő: Előttem térdelt és azt mondta, hogy imád! Csókolta a ruhám szegélyét, mintha részeg lett volna! Ah! Le meri tagadni! Fogjanak meg, mert elájulok! Fogjanak meg, mert elájulok! Az ékszeremet, az ékszeremet adtam oda magának! Nézzen a szemembe! Nézzen a szemembe, ha mer!
Aggszűz (a szomszédjaihoz): Mit kell mondani kérem? Mit kell mondani kérem? Legyen szíves mondja meg, hogy mit kell mondani!
Báróné: Szégyellje magát! Szégyellje magát! Szégyellje magát!
Galambné: Jaj Istenem, a háromszáz koronám! Jaj Istenem, a háromszáz koronám!
Sáfrány (védőleg maga elé emelte a karját és e hangzivatar elől egész a bírói asztalig hátrált.)
Bíró: Rendben van kérem! (Lekopogja és elhallgattatja őket.) Rendben van! Tessék leülni! (Sáfrányhoz.) Na, még most is tagadja?
Sáfrány: Tagadom! Megmaradok amellett, hogy tagadom!
Bíró: Hát menjünk csak sorba! Özvegy Galamb Edéné, tessék felállni!
Sáfrány: Kéremszépen! Tessék megkérdezni az öreg nagyságos asszonyt...
Galambné: Öreg a nagyapja magának!
Sáfrány: Bíró úr kérem, tessék megkérdezni, hogy nem-e kölcsön kaptam a pénzt? Itt a pénz... (előráncigálja a tárcáját)... hozzá se nyúltam, úgy ahogy kaptam... Tessék! Tessék, itt van!
Bíró (Galambnéhoz): Megelégszik ezzel az elintézéssel?
Galambné (a pénzt számlálja): Megelégszem. Persze, hogy megelégszem! Az a fontos, hogy a pénz itt van! Jónapot kívánok! (Kifelé indul.)
Bíró (a bárónéhoz): Tessék kérem felállni...
Galambné (visszajött): Kérem, járásbíró úr... Egy kis kamatot nem lehetne kapni erre a pénzre?
Bíró: Olyan kevés lenne az, tessék örülni, hogy megkapta a pénzét!
Galambné: Mindegy az kérem, az a kis kamat is sokat számít! Ha már az ember a női hírnevét is rizikóba tette!... Hja, Sáfrány úr, Sáfrány úr! (Rálegyint a kezével és elmegy.)
Bíró (Sáfrányhoz): A báróné azt állítja, hogy maga három hétig ingyen kosztolt nála...
Sáfrány: Elismerem kérem, nem tagadom. Meghívott ebédre: elfogadtam. Így volt, vagy nem így volt? Tessék megmondani! De ha a méltóságos asszony azt állítja, hogy megkárosodott: fizetek kérem! Tessék! Itt van kérem! (Fizet.) Nyolcvan krajcár ebédenkint, ennyiért kaptam volna a Sárga Rigóban is! Megjegyzem, nem így képzeltem el a magyar vendéglátást egy arisztokrata családnál, de mindegy kérem! Bíró úr kérem, tetszik tudni mit kaptam ebédre?
Báróné (már elindult, de most megáll és a vállán keresztül szörnyű megvetéssel visszanéz rá.)
Sáfrány: Rántott levest és babtortát! Tetszik tudni mi az a babtorta? Paszulyból van készítve kérem. Megmaradt paszulyfőzelékből!
Báróné: Kedves barátom, én Önnek nem is válaszolok! (Mély megvetéssel): – Civilbagázs! (Elmegy.)
Bíró (az aggszűzhöz): Tessék felállni!
Sáfrány (egyre nagyobb indulattal, hévvel és hittel védi önmagát. Reszket a hangja és verejtékezik ebben a szörnyű harcban): Kéremszépen, bíró úr! Két hétig én tartottam a kanáriját! Nekem kellett venni friss salátát és sárgarépát! Én eladtam a Weiszéknek a kanárit? Tessék ide hivatni a Weisz urat! Azért vittem oda, mert nálam megdöglött volna! Én tartsam a kanáriját? Mindenáron rámtukmálta! Kell nekem egy ilyen sárga vacak? Abban a percben visszaküldöm kérem, amelyikben parancsolja!
Aggszűz (a bíróhoz): Elmehetek kérem?
Bíró: Elmehet!
Aggszűz: Igenis. (Visszaül a helyére. Az ügyvéd feláll és kivezeti.)
Bíró: Na, de most jön az arany karperec!
Sáfrány (karba fonja a kezét és szemtelenül végignézi a színésznőt. Metsző gúnnyal): Az arany karperec!
Színésznő (hirtelen): Kéremszépen! Nem tartok igényt semmire. Kaptam és adtam! Én művészlélek vagyok és távol áll tőlem minden anyagias gondolkodás! (Odalép és megcirógatja az asztalt.) Tekintetes, édes királyi járásbíróság, méltóztassék megengedni nekem, hogy egy rövid pár szót mondjak ennek a férfiúnak! (Odaáll Sáfrány elé. Egész énjét összezsúfolja a szóban): Pfuj! (Gyorsan ellibeg.)
Bíró: Na, ez is megvan. Gyerünk tovább. Maradt itt két rúd szalámi.
Sáfrány: Nem maradt kérem. A szalámi elfogyott. (Lehajtja a fejét.)
Ficzeléné (csípőre tett kézzel megáll előtte): Tudja mit? Váljék egészségére! Akad az én boltomban szalámi is, férfi is, amennyit csak akarok! Jónapot kívánok! (Gyorsan el.)
Bíró: Na, de most! Azt hiszem most jön a legnehezebb!
Sáfrány (minden erejét összeszedi és egész lelkét beleönti a szavakba. Összekulcsolja a kezét): Bíró úr kérem... Bíró úr kérem... Könyörgöm, tessék megérteni engem... Úgy adjon nekem a jó Isten boldogságot, ahogy igaz, amit mondok... Bíró úr kérem... Én szerelmes vagyok a Margit kisasszonyba... Nem volt állásom kérem... Ha elkövettem valamit, mind csak azért tettem... Nem vagyok én gazember, bíró úr kérem... Mit csináltam én kérem... Én azt mondtam a hölgyeknek, hogy szerelmes vagyok és házasodni akarok, de sohasem mondtam, hogy kibe és hogy kit akarok elvenni, én nem tehetek arról kérem, hogy mindegyik magára értette... Kit károsítottam én meg kérem? Kölcsönt fogadtam el, más ember is megteszi a mai világba! Bíró úr kérem! Én csalni is hajlandó vagyok azért, akit szeretek! Én se nem loptam, se nem csaltam, legfeljebb a Siegfried nevet választottam, bocsánatot kérek... Amért a bajuszomat befestettem?... Mindenkinek joga van olyan színűre festeni a bajuszát, amilyenre akarja... Tessék, itt van az a bizonyos aranylánc! Kívül bádog, belül levegő! (Elhajítja.) Kéremszépen, tessék megkérdezni a Margit kisasszonyt, a szalámit kérem közösen ettük meg! A zöldpaprikát is én vettem hozzá... Tessék, itt van a hetven korona is (leteszi az asztalra)... itt vannak kérem a gyűrűk... (Előveszi a mellényzsebéből a selyempapírosba takart jegygyűrűket)... tessék kérem, bele vannak már vésetve a nevek is... ezek nálam kérem csak átmeneti anyagi bajok voltak, időközben kaptam a nagybátyámtól pénzt... (zsebéből írást húz elő)... tessék kérem, itt van az alispán úr kinevezése, ma reggel kaptam kérem,... napidíjas lettem a főszolgabíróságnál kérem... Bíró úr, könyörgöm, tessék elhinni, nem vagyok gazember... Bíró úr kérem, én halálosan szerelmes vagyok a kisasszonyba...
Bíró (egy pillanat múlva): Nos, kisasszony, mit szól ehhez?
Kisasszony (meghatottságával küszködve): Kéremszépen... a szalámit nem tagadom!
Bíró: Nézze kisasszony, amennyi emberismerettelén rendelkezem... én azt hiszem, ez a fiú komolyan szereti magát... És amint látom, ha botlott is valamit... nem csinált ez semmi nagyobb dolgot. Azt is magáért csinálta! Nem lehetne ezt békésen elintézni?
Kisasszony: Kéremszépen, járásbíró úr kérem... én szívesen elintézném békésen az ügyet, de én attól félek, megmondom őszintén, én attól félek, hogy Sáfrány úr nős ember!
Sáfrány (a legnagyobb felháborodással): Bbbíró úr kérem! Bbbbecsületszavamra! Bbíró úr kérem!
Bíró: No, hát ezt már én sem tételezem fel!
Sáfrány (a kisasszonyhoz): Tessék megnézni... (Kipakolja az egyik gyűrűt)... Vadonatúj... Egész friss vágás... Bele van gravírozva a nevem... Tessék megnézni!...
Kisasszony (átveszi a gyűrűt, a világosság felé tartja, forgatja és keresi benne a nevet. Kiábrándulva): Lajos! Milyen szép lett volna, Siegfried! (Szomorúan felhúzza a gyűrűt az ujjára.)
Sáfrány (egy pillanat múlva): Elmehetünk, bíró úr kérem?
Bíró: Igen, elmehetnek.
Sáfrány (mélyen meghajol).
Kisasszony (az asztalhoz lép, gondosan elpakolja a hetven koronát a retiküljébe és kedvesen megbólintja a fejét a bíró felé): Jónapot kívánok!
Sáfrány (karját nyújtja neki és karonfogva lassan távoznak).
Ügyvéd (megnyitja előttük az ajtót, szinte tisztelettel és elmegy utánuk.)
Bíró (az írnokhoz): Milyen ügy következik?
Írnok: Kocsmai verekedés és csendháborítás. A csendőrökön kívül negyvenhárman vannak megidézve.
Bíró: Szólítsa be a feleket!
Írnok (kezében a listával az ajtóhoz megy és elnyújtott hangon kiabálja bele a neveket a visszhangos bírósági folyosóba): Pákozdi Mihály!... Sámson Ferenc!... Té Bagosi Sándor!... Patócs Imre!... Schlézinger Samu!... Kohn Ignác!... Weisz Jakab!... Bereczki József!... Kis László!... Tetves Kovács János!... Há Kenéz Lajos!... György-Fekete Sándor!... Schvarc Mór!... Goldberger Izsák!... Serfőző Imre!... Somogyi Bálint!... Pisze Balog József... Karacsi Mihály!...
Bíró (meredten és fáradt arccal elnéz maga elé a levegőbe. Ujjaival dobol az asztalon. Aztán nyújtózkodik és ásít. Tenyerével veregeti a száját. Kinyitja alul az íróasztalt, rejtett helyről elővesz egy poharat, melyben már kevés bor van. Egy kék szódavizes üvegből hosszú sugárral üdítő fröccsöt készít. De mindezt egy kicsit az asztal mögé rejtve.)
(Az írnok még mindig olvassa a neveket.)
