II.
Az év elolvad mint a hó,
Vesződök bús konok kosokkal,
Viaskodok a farkasokkal.
Mélyén gyűlnek a pásztorok.
Széled a nyáj, hidegtől űzve,
Ülünk s bámúlunk mind a tűzbe.
Ki hallotta vagy látta őt?
Hol a kasznár, botos vagy ispán?
Meghalt az Úr vagy nincsen is tán?
Áll messze, út se visz oda.
Arany trón, arany dics ragyog,
Körötte arany angyalok."
Partján nézi a köldökét.
Vagy táncol ott, keresve úri
Kedvét ezer hajlongó húri."
Éreztem szívembe harap
S futottam vad tüzekben égve
Ki a bozótba, metsző szélbe.
Legyen a vadaknak eledel!
Dühöm sikítson szelek torkán,
Lobogtassa hajam az orkán!
Buvok mint remete-bölény.
Fülembe vad szelek hadarnak,
Szegem fejem a rőt avarnak.
Csendjén ámulva ébredek:
A fű virágzik, kéklő nyár van
S legel köröttem még a nyájam.
Bordájukon csöpög a vér.
Feledve szénát, aklot, jászolt,
Őrzi a nyáj a kerge pásztort.
Sántítva, bénán, betegen.
Kolompjuk álmomba becsönget,
Bebőgik bánattal a csöndet.
Fejemen bodza-koszorú,
Botom husáng-fa, jó erős,
Danolok mint az eszelős.
Gyűl felhőkben havas zegernye.
Vált rozsdaszint a bokrok zöldje,
Borúl lent az Öregség Völgye.