III.
III.
A ház mögött volt a szérüskert. Oda hordták magasra rakott kocsikkal a gabonát. Nyolc kocsi jött kisegítésbe Balogékhoz. Amellett, hogy erős munkanap volt a búzahordás, félig-meddig ünnepnek számított. A lányok ünneplő ruhában ültek a búzáskocsin és a legények fején is a vasárnapi kalap volt. A gabona-asztagot egymaga rakta Imre gazda. Fontos munka volt ez és érteni kellett hozzá. A kalászos fejét befelé rakni a kévéknek és mint egy házat felépíteni az asztagot. Az oldalának egyenesnek kellett lenni, akárcsak kőműves malterolta volna, a teteje pedig szépen, kétoldalt lejtősödő, mint a házfedél. Senki nem értett úgy az asztag-rakáshoz, mint Imre gazda. Hívták is mindenfelé kisegítségül, ő szívesen is ment, mert valahogy megtiszteltetésnek számított ez.
Ünnepi jelleget adott a búzahordásnak a konyhán a nagy sütés-főzés. Három gazdaasszony is szorgoskodott a tűzhely meg a kemence körül. Kisebbfajta lakodalomhoz sem kell több hús és kőtt-rétes, mint búzahordáshoz készül. Igaz, hogy délben meg este szép számban ülnek a hosszú asztal körül. A nyolc segítségül hívott búzahordó, aztán a kévét hányó lányok, legények…
Kati egy kocsin ült a sógorával, Lacival. A menyecskén piros bécsi szoknya volt és fodrosujjú fehér ing. A nagyvirágú kasmirkendő alól kilátszott fényes, fekete haja. Piros szája virult egészséges, barnára sült arcában. Laci ingujjban ült a kocsin. Fekete kis kalapja mellett néhány szem földieper pirosodott. Hetykére pödört kis bajuszán megcsillant a bajuszpedrő. Izmos erős karja szorította a gyeplőt és apró ostorpattogtatással noszogatta frissebb menésre a két nehéz kancát.
Amikor odaálltak velük a kocsi az épülő búzaasztaghoz, odaszólt Gazos Vendel – akinek fejébe szállt már egy kicsit a bor – Imre gazdához.
– Hát szomszéd, ha már el ké pusztúni annak a szegén Antónak, de legalább a mönyecske birtokát nem ké éveszejteni. Marad a' tovább is a tiétök, Ihol a Laci, házasulandó. Osztán csak jobban illik hozzá a mönyecske, mint a cele-cula Kanász Rozi. De meg főként a birtok, a mián is ki köll tartani a mönyecske mellett.
Imre gazda kivette szájából az üres pipát – az asztagon nem szabad dohányozni – és röviden felelt:
– Majd ahogy az Isten rendölése lesz…
Azért egész délelőtt nem ment ki a fejéből a Gazos Vendel mondása. Most gondolt először arra, ha Antal meghal, hát a menyecske birtoka visszaszármazhat a nászához. Már pedig nagy veszteség volna a nyolc hold föld. Nagy veszteség, aminek nem szabad bekövetkeznie.
A menyecske és Laci is jól hallotta a Gazos Vendel szavait. Amikor az üres kocsin kifordultak a mezei dűlőútra, hosszú és kínos csend után megszólalt a menyecske…
– Bizom, nyólc hold föld a mai világba jó kis pénzt megér. Merhogy eladó sincs az egész határba.
Laci fütyörészett, pattogtatta az ostorát, mintha oda sem hallgatna.
Kati pedig tovább hánytorgatta a nyolc hold földjét, de, hogy választ nem kapott, egyenesen odafordult Lacihoz.
– Igaz-e, hogy tizenötmillió forintot is annának holdjáért?…
Laci a legyeket hajszolta az osztornyéllel a lovak hátáról.
– Szó se érte! Annyit annának…
Megint csend lett. Kati a kendőjét, kötényét igazgatta, aztán kerülgetés nélkül elkezdte:
– Hát a Gazos Vendel kimondta a szót. Érthetté belüle.
– Csak úgy értöttem, ahogy akartam. Nem röndözködhet én felülem senki. Meg hát élő embör még az Antó bátyám, nem kívánkozok a nyoszolájába…
Kati arca pirosabb lett a kendője rózsáinál. Szinte gyűlölet izzott szemeiben, amikor hajigálta a szavakat Laci felé.
– Bezzeg a szómazsáktyára kívánkoztál, ha a nyoszolájába nem is. Asztuttad olyan fajta vagyok én is, mint a Kanász Rozi? Előtted a böcsületömet meg a nyugságomat, osztán avval má ki is vagyunk. De nem úgy verik ám a zsidót! Jó vótam ringyódnak, jó löszök hitös feleségnek is.
– Megmontam már eccör – válaszolt nyugodtan a legény –, ne bánts engöm a magam útján. Ami vót köztünk, csak magad akartad. Rám akaszkodtál, mint a bújtorján. Sokszor gondultam, megver az Isten, mert csúfságra vetemödtünk, de legjobb is lösz, ha szépségösen elmegyünk, ki jobbra, ki balra; mint a nótában van…
Kiértek a búzaföldre. Itt már népes volt a mező. Kati mielőtt leszállt volna, hogy a kévéket dobálja, még csak ennyit mondott:
– Aszondom én meg, hogy nyóc hold főd jó kis pénzt ér a mái világba…
Este, amikor lefeküdtek, ezt a nyolc hold földet enyelgette Imre gazda is a feleségének. Az öregasszony fölsikoltó kétségbeeséssel fohászkodott a Szűzanyához, hogy el ne veszítsék a nyolc hold földet. Eddig eszébe sem jutott, hogy ez a veszély fenyegeti és most, hogy tudtára jutott, hajnalig kínlódott miatta az ágyon.
Szó sincs róla, sajnálta a fiát is, de ha már az Isten úgy rendelte, hogy annak el kell pusztulnia, legalább a nyolc hold földet meg kell menteni. Vinné, persze, hogy vinné vissza a menyecske, de hát itt a Laci, házasulandó csakugyan, aztán minek keressenek idegent, mikor itt a Kati. Aztán eszébe jutott a Szedeli kanász lánya. Faluszerte tudták, hogy mátkája Lacinak. Várt is a Lacira, míg katonáéktól hazakerült, szeretik egymást, ismerte a fiának a nyakasságát, félt, hogy ezen múlik majd minden.
Hajnalban, hogy kibujtak az ágyból, a sok töprengés után megnyugodott. Már biztos volt a dolgában.
– A nyolc hold föld bizom itt marad – mondta az urának. Aztán ment édes szóval keltegetni a kisebbik fiát.
– Kölj fő szülöttem, megvérradt má…
