XI.
XI.
Aztán már a zuhanást nem tartóztatja fel semmi.
Aki már Pest utcáin kóborol, zilált hajjal, egyre inkább csak test.
A lélek tükre mind homályosabb. Árnyak látszanak csak rajta, az élet színei, vonalai kívül maradnak.
Néha még megvilágosodik. Halvány emlékezés-töredékek jönnek, utolsó öntudat-szikrák. Valakinek azt mondja még:
– Hatottunk, megtettük kötelességeinket s most mehetünk.
Aztán sodorja tovább a fáról leszakadt levelet a szél…
