II.
II.
A főtéri Wass-házban Klopstockról folyik a szó. Zsigmond báró nagy elánnal védi. A lányok tanulószobájában elhallgat Ottilia grófnő gitárja.
– Ki beszél most a szalonban?
– Kemény Zsigmond.
Másnap megvette Kopstock költeményeit.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
A harmincéves férfi először kézlegyintéssel próbálta elintézni meglepett érzéseit:
– Hiszen még gyerek…Alig tizenöt éves…Szenvelgés…– De a belső ár tavaszi erővel nőtt.
Döbbenten menekült a kételyekbe. Hajnalokba nyúló éjszakákon tartott számadást az Élettel és az Ábránddal.
…Camoens felfedező útra indul, de itt hagy valakit. Célja belső értelmét: egy nőt. Mikor visszatér, a nő már a másé…Camoens nő nélkül is megy tovább…Csak szépség lesz a sebből, a Luziada, csak lelkét szakassza halálig a hálátlan Portugáliáért. Egyedül, egyedül…Halálos ágyán még egyszer látja azt, akit szeret, de ez csak arra jó, hogy két élet tragédiáját érezze…
– Nem az én sorsom is? – döbben meg.
Jön a számadás önmagával.
Boldoggá tehetem?
Élet sorsa, lélek sorsa ez.
De megérti-e a lelkemet?
De már a lélek árja áttört minden gátat.
– Elmondok mindent – egyenesedett fel.
Boldoggá tehetem?
Élet sorsa, lélek sorsa ez.
De megérti-e a lelkemet?
De már a lélek árja áttört minden gátat.
– Elmondok mindent – egyenesedett fel.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Elmondott mindent.
Ez a lelkiismeret már-már önkínzás volt. De felségesen tiszta. Csak isten előtt áll így a lélek.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
A leány hallgatta, hallgatta, míg gyönyörű feje lecsuklott az érzésben, úgy rebegte a választ.
Az éjjel a Wass-házban senki sem aludt. Hogy miről volt szó, senki sem tudja. Legfeljebb az öreg torony nyurga árnya, mely hajnalig hallgatózott az ablak alatt.
Reggel megjött az özvegy grófné válasza a levélbeli megkérésre, hogy vejének nem óhajtja, de házánál bármikor szívesen látja ezután is Kemény Zsigmond bárót.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
