Lengyel Menyhért: Boris
Lengyel Menyhért: Boris
Egy fiatal ember halt meg a múlt hetek valamelyik napján egy mentone-i hotelszobában és azóta is ennek a halálhírnek a cáfolatát várom. A halál csúnya vicceket csinál s egyike a legrémesebb tréfáinak, hogy egy idő múlva rendesen kiderül, hogy a „váratlan” haláleset mégis törvényszerű volt s ott csinált pontot, ott zárta le az életet, ahol kellett s amelyen túl a legjobb esetben az egyszer kizengetett életnek csak ismétlése lett volna ami még következik – de Boris László huszonnégyéves magyar rajzoló művésznek most kellett elmenni s már ne lett volna több keresni valója e földön az életben és a művészetben – abban erősen kételkedem. Itt hiba történt – s azért várom, sajnos egyre kevesebb reménységgel – a korrekciót.
Boris tünemény volt, nagyon tehetséges művész – s egészen rendkívüli jelenség, sajátságos keveréke a genienek, a kalandornak, a szertelennek, a józannak a merésznek, az óvatosnak, a szatirikusnak, érzelmesnek. Isten pillangója volt, – aki a háború alatt nőtt fel, s amint a határok kinyíltak egyszerre berepülte Európát, – mindenütt otthon volt, mindenütt feltűnt, tehetsége kézjegyét minden fővárosban ott hagyta, s aztán nyugtalanul, nevetve vándorolt tovább, míg ez a gyilkos, hideg tavasz meg nem ölte ott, ahová napot ment keresni. Néhány esztendős volt az egész karrierje, – de érdemes lejegyezni a rövid élet etape-jait. Idehaza kezdő rajzoló – elmegy Münchenbe, s ott rögtön kaput nyit neki a Simplicissimus. Onnan Berlinbe, ahol egy-kettőre korlátlan úr a maga területén a hatalmas Ullstein Verlagnál. Tovább Párizsba, ahol szintén a legjobb helyek nyílnak meg előtte s dacára, hogy alig töri a nyelvet, Strindberg-előadást rendez Lugne Poe „Oeuvre”-jében. Onnan Londonba rándul ki, ahol mint nagy geniet fedezik fel, rajzolója lesz a legjobb angol lapoknak. Vissza – már betegen Bécsbe, – közben ontja a rajzokat, skicceket, litográfiákat, rézmetszeteket, melyek nagyon érdekes albumokban jelennek meg – egész ciklusokat rajzol a szerelem, a pénz, a siker nyomoráról, – egyúttal igen elmés zsurnalista – mindenütt jelen van, mindent lát, hall, élvez – rendkívüli okossága és kedvessége barátokat szerez neki mindenütt, ahol csak megfordul, élvezi, habzsolja az életet, a szerelmet, – mikor megtámadja a tüdejét a betegség, kineveti, nem veszi komolyan, kiszökik a szanatóriumokból éjszakára – ott van mindenütt, ahol fény, vicc, színház, tánc, nő tartja a karnevált s egy hideg tavaszi napon – útközben – meghal délen egy hotelszobában.
Rövid életének e futó vázlata is képet ad arról, mennyi vitalitás, életkedv, életmámor lakott ebben a kis fiúban, mert alapjában véve gyerek volt még, a pálya kezdetén, bár ezer felnőtt okosságát s filozófiáját sűrítette magába. Mi lett volna belőle? – nem tudni. Mindenesetre érdemes volna összegyűjteni munkáit, melyekben a genie jelentkezett, könnyű, bájos rajzait, a finom vonalakat, melyek különösen a szerelemről, az erotikáról mondtak új dolgokat. Ezek a vonalak meg fogják őrizni fiatal tehetsége emlékét, – kedves, érdekes lényének emléke pedig sohasem múlik el azok szívéből, akik e tűnő életben találkoztak, kezet szorítottak vele.
