Lányi Viktor: Házasságtörés
Lányi Viktor: Házasságtörés
Kedves jó Móricz Zsigám!
Ezt a kis regényt én a legjobban szeretem minden írásod között. Pedig kegyetlen egy könyv, fejbevágja az embert. Hogyan is tudjak írni róla, mikor valahányszor olvasom, olyan furcsa szégyenkezés fog el, mintha valami veséig-őszinte tükörben láttam volna meg gyarló embervoltomat. Micsoda remek figurád neked ez a szerencsétlen, élhetetlen pesti beamter, ez a Boldvai! Hol szedted föl, hol láttad meg ilyen jól őt, meg az apróhirdetésen szerzett, házsártos kis feleségét, hogyan tudtad kinyomozni, olyan földrajzi és történeti pontossággal, reggeltől másnap reggelig való életüket ezeknek a kispesti lakos, művelt középosztálybeli emberkéknek? Ami ezzel a Boldvaival történik ezalatt a huszonnégy óra alatt, az olyan, mint a dákóval meglökött golyó ide-oda cikázása a tekeasztalon. Oktalannak látszik, pedig fizikai törvények mozgatják a golyót elindulásától megállapodásáig, mértanilag meghatározható szögek alatt rugaszkodik el golyótársaitól és az asztalt szegélyző mantinelltől. De ki érti a törvényt, ki győzi számításba venni a lökés erejét, a golyó anyagát, tömegét, súlyát, a súrlódási és egyéb velejárókat? Csak a tapasztalt játékos kifinomult ösztöne – s ha nem játékgolyókról, hanem emberi lelkekről van szó, a költő rálátása.
Humorosnak lehet érezni ezt a regényt, hiszen humoros úgyszólván mindegyik alakja. Elsősorban ez a félszeg, neuraszténiás Boldvai Isti, ez a tanítóból lett minisztériumi számkukac, aki az iparművészeti múzeum kőből faragott apró lovagjaival gardíroztatná a feleségét, mert folyton a házasságtörés gondolatától borsózik a háta. Aztán a végén ő maga követi el a házasságtörést, esetlenül, szinte röptében, egy elébe kerülő utcalánnyal. Humoros az a rendes, takarékos feleség, aki könyörtelenül számon kéri az ura fizetéséből hiányzó négy pengőt, de amikor az ura bűnbánóan hazavetődik a züllésből, mégis az az első gondolata, hogy most már majd inkább magára költi a pénzt, semhogy az ura elverje. Humorosak a többi alakok is, a dzsentrisedő Füredi, aki csupa úrtempóból veszett össze a feleségével és veti magát a pesti éjszaka dzsungelébe, magával ragadva gyámoltalan Isti barátját. Humoros alakok a díjnokkollégák, csupa különös kis fátummal megvert, vagy a fátum ellen apró „linkségekkel” berzenkedő, szerencsétlen flótások. De én – nem tehetek róla – mögöttük tragikus hátteret látok, a kispolgári lét irtózatos horizonttalanságát, erkölcsi támasz nélkül való tehetetlen bukdácsolást a patkánysors nyomorúságos biztonságot nyújtó lövészárkaiban.
De hiszen egész mindegy, hogy az életet humorosnak vagy tragikusnak látja-e valaki, az élet sodrán ez semmit nem változtat. Már pedig a te könyved maga az élet, annak hű és pontos képe, minden idealizáló beállítás, minden retouche nélkül. Világszemlélet? Te nem szemléled a világot, hanem – bocsáss meg – valósággal falod, a telhetetlen alkotó ösztön mohó étvágyával kebelezed be az élő és halott természet jelenségeit amelyek valósággal fiziológiai folyamatok eredményeként ütköznek ki írói epidermiszeden.
Ady azt írta a novelláskötetének címlapjára: „Így is történhetik.” Aki a „Házasságtörés” gyámoltalan Boldvaijának vergődését látja, az élet könyörtelen adottságainak szegényes latitüdjei közt, azt kell éreznie: „Csak így történhetik.” És megmondjam, hogyan hat rám a te kishivatalnokaidnak beszéde, tréfálkozása, filozofálása, veszekedése, kérkedése és hazudozása? Olyan siváran és lehangolóan, mint mikor kültelki kávéház cikóriaszagú, füstös, félhomályos zúgásában, késő őszi délután összekoppannak az egyforma biliárdgolyók.
