Sárközi György: Csonka torony és száradó repkény…
Ég felé futni, de sohasem égig,
Nagy bánatok ősze lankaszt s rozsdaütött venyigéim
Sirató szelek egyre visszatépik…
Minek is sarjadtam hát e bajos világra?
Minek is él, kit a föld vére megöl,
S ki az ég derengő délibábját meg sose találja?
Tévedt angyalok melyet sirva járnak, -
Szélmarta repkény: örök szomorúság,
Félbetört imája e tévedt világnak.