Bányai Kornél: Az Ember Tragédiája
Mégis késünk megszületni s vértől szennyes karmainkban
Síró jégcsap lesz a láng!
Égi váltók zakatoltak, tavasz hullott, föld keringett
s egymást verték emberek.
Milliók a trágyadombon rothadtak és csontjaikba
markolt minden friss idő.
Égen zászlók fodra fordul, földön fegyver megcsikordul
s új lánc csördül ó helyett.
Mért kell mindig sírt taposni minden máglyás gondolatra,
mely új színt ad, éjt feszít?
Mért kell jónak meglakolni, mély sebeket csókolgatni
csipkerózsás ég alatt?
öldököljük, jajt nyöszörgünk, éhség szaggat, láncon zörgünk
s egy rakáson megfagyunk?!