Szabó Lőrinc: Álarc mögül
Szabó Lőrinc: Álarc mögül
Testvérkém, fáj hogy egyedűl vagyok,
fáj a nappal ezer ugráló szine,
fáj a nappal ezer ugráló szine,
fáj, hogy annyian megszólítanak,
de azért senki se simogatná meg homlokomat.
de azért senki se simogatná meg homlokomat.
Gyöngédebb vagyok én az almafavirágnál
és a lehelletnyi holdfénynél is szelidebb.
és a lehelletnyi holdfénynél is szelidebb.
Fehér galambok alszanak álmaimban:
nem szabad fölébrednem, hogy fel ne riasszam őket!
nem szabad fölébrednem, hogy fel ne riasszam őket!
Ha felriadnának, meglátnák, mily gonosz vagyok,
milyen irigy és hazug és civakodó.
milyen irigy és hazug és civakodó.
Ezért kell mindig csöndben maradnom, akkor is
ha ijjedt harangokat dobál be a szél az ablakokon.
ha ijjedt harangokat dobál be a szél az ablakokon.
Sírok, -
és szavaim halottan hullanak lábaimhoz.
és szavaim halottan hullanak lábaimhoz.
Sírok, -
és a szomszéd fa ne hallja meg könnyeimet…
és a szomszéd fa ne hallja meg könnyeimet…
