Babits Mihály: Jegyzet.
Babits Mihály: Jegyzet.
Lapzártakor, utolsó pillanatban olvastuk a kiváló művész érdekes és tanulságos megjegyzéseit: de meg nem álljuk, hogy ha futólag és tökéletlenül is, be ne jelentsük néhány szóval különvéleményünket. Megértjük – és tiszteljük –, ha a művész mindennél többre becsüli művészetét, s nem képzelvén magasabb célt, mint e művészet legnagyobb tökélyét elérni, valósággal hibának, s profanálásnak érzi, ha e szent és nagy célt csupán eszközül látja alkalmazva, torznak mindent, amit e cél magában meg nem magyaráz. De el tudunk gondolni nagyságot, mely nagy, nem annak dacára, hanem éppen azért, mert a kényszerű kifejezésmód által körülírt célokon túlemelkedik, nagy művészt, kinek érdemét éppen az teszi, hogy mondanivalója több és nagyobb, mint egyetlen anyag természetéből önként adódna: a művész lelkéből adódván és nem az anyag természetéből. Tulajdonképpen mindig ilyenek voltak a legnagyobbak; s a legelsőrangú festőkben, szobrászokban (akik nemcsak a céh és amatőrök gyönyörévé, hanem az emberiség kincsévé váltak) mindig megleljük azt, amit «irodalmiságnak» hívunk – helytelenül. Helytelenül, mert e mondanivalók – gondolatok bár és érzelmek, mint az irodalom mondanivalói – mégsem volnának kifejezhetők irodalommal, hanem éppen csak avval a médiummal, melyet a nagy művész választott; amint Rodin gondolatai is, noha «irodalmiak», megférhetetlenek volnának az irodalomban. A nagy ember megtalálja az egyetlen médiumot oly nagy emberi dolgok kifejezésére is, melyek minden médiumnál többek lévén, semmiféle médium természetéből sem folynak önként – hanem minden művészeten túl művésziek. S ilyen értelemben volt Rodin a legnagyobbak közül való – nem talán a legnagyobb szobrászok, de a legnagyobb művészek, vagy – ami egyre megy – a legnagyobb emberek közül.
