IV.
IV.
Mimi az ablaknál megrezzent – megijedt. Hátralép. A csavargók elődugják fejeiket: mi az? A lány ijedten és tájékozatlanul áll a középen. A csavargók uszítják, biztatják: az ablakhoz – az ablakhoz! Mimi félénken újra az ablakhoz lép – az egzotikus muzsika egyre fokozódik, a lépcső recseg-ropog, a leány folyton az ajtóra nézve, reszketve húzódik vissza az asztalig – az ajtó kinyílik és a küszöbön ott áll a mandarin.
Egy kínai. Vastag, sárga arc – vágott, meredt szem, mely nem is rebben, csak szúrósan egyenesen néz, mint egy hal. Fején selyem sapka, mely alól hosszú, fekete copf hullik a hátára. Gazdag, dúsan hímzett, bő sárga selyem kabát, fekete bársony nadrág és nagyon finom csizma.
Nyakán sok rétbe csavart aranylánc. Kabátja gombjai ragyognak, finom ujjai tele briliánsokkal.
Áll a küszöbön és rebbenés nélküli meredt szemmel, halálos komolyan néz a lányra.
A lány megijedt tőle és hátrál. De akárhova megy, az asztalhoz, szekrényhez, vagy az ágyhoz – az elrejtőzött csavargók lökik, taszítják a mandarin felé. Végül elszánja magát és óvatosan a küszöbön álló mandarin felé közeledik. Félénken hívja: jöjjön közelebb. A mandarin nem mozdul. Még egyszer hívja. A mandarin megindul. Egyenletesen, lassan a szoba közepére jön. A lány rámutat a székre: üljön le. A mandarin leül. De mereven és folytonosan – halálos komolyan és a nélkül, hogy egy arcizma mozdulna, folyton a lányt nézi.
Végre tenni kell valamit és Mimi ügyetlenül, trémázva, elkezd játszani. Elsuhog, eltáncol a mandarin előtt – kelleti magát: Körülkeringőzik a szobán s mikor tánc közben az ajtóhoz ér – hirtelen bereteszeli az ajtót – tovább táncol. A mandarin nézi – szemrebbenés nélkül –, halálos komolyan. Mimi egyre gyorsabban táncol, már bátrabb, szabadabb s mikor egy fordulónál a mandarin elé ér, látva a kínai furcsa merevségét, mozdulatlanságát – kacagni kezd – egyre jobban s szédülten a tánctól, feloldódva a kacagásban, a mozdulatlan mandarin ölébe esik.
S amint a kacagó nő ott fekszik, hánykolódik, hajladozik előtte, a mandarin lassan sajátságos változáson megy keresztül. Halk reszketés fut át rajta, a talpától a feje búbjáig. Az arca kipirul. Az eddig meredt szemek megrebbennek és azontúl mind gyorsabban pislognak. A melle emelkedik – nehezen, szaggatottan kezd lélegzeni. A kezei megrándulnak és ujjai gyorsuló futamokban – a lány nyakára – fejére tévednek… Izgalma egyre fokozódik. Apró reflexmozdulatok ütköznek ki rajta, – megrándul – didereg – s hirtelen, a vér forró hullámától, mely keresztül zúg rajta, egész testében reszketni kezd. A lány ránéz – megijed tőle – a nevetése megszakad – felugrik – hátrál.
A mandarin szintén feláll. Kinyújtja karjait és a lány után indul. A lány menekül – nyomában a mandarin – szemei rámeredve – arca eltorzult és könyörgő mint egy beteg állaté.
Üldözés kezdődik… a lány asztal és székek közt suhan el – a mandarin utána… ugrik – a lány után kap – elesik… a földön elfogja a futó lány bokáit… a lány kiszabadítja magát – a mandarin felugrik – gyámoltalansága és nehézkessége enged – megszűnt – egyre hajlékonyabb – végtelenül mozgékony és ijesztően groteszk lesz – most már ő kelleti magát, fantasztikus mozdulatokkal táncba kezd – s sajátságos, rekedt hang bugyborékol a torkából – a lány mindjobban fél tőle – menekül – a mandarin utána – pénzét csörgeti, mohó mozdulatokkal kap a lány után – már-már eléri – a lány kisiklik – a mandarin bőg, könnyek omlanak az arcán, teljesen kilendül magából – forog, kering, egyre ijesztőbb gyorsasággal, már olyan mint egy óriás pörgettyű – szelet ver maga körül – sárga kabátja s copfja úszik a levegőben – nem lehet előle kitérni – elkapja a lányt s rettenetes boldog hörgéssel roskad le vele…
E percben előugrik a három csavargó. Rávetik magukat a mandarinra – lefogják – a lányt kiszabadítják. A mandarin zsebeit átkutatják – az aranyak csengve gurulnak széjjel a padlón – nyakáról leveszik a hosszú aranyláncot, ujjairól lehúzzák a gyűrűket – mindezt rendkívüli gyorsasággal – s mikor kifosztották, egy másodpercre összenéznek s már határoztak: megölik. Megfogják mint egy csomagot, bedobják az ágyba párnákat, dunnát, matracot, rongyokat, mindent rádobálnak, s mind a hárman szorosan le – rányomják a sok takarót, hogy fulladjon meg alatta. Szünet. Aztán intenek egymásnak: vége. A lány az asztal mellett áll didereg. Rövid várakozás. A csavargók megkönnyebbülten sóhajtanak fel. Vége van.
S ekkor a mandarin sápadt, sárga feje kibúvik a takarók alól. Egy fej – meredt, kidülledt szemekkel – a lányt nézi.
A három csavargó megdöbben. A mandarin nem halt meg. Összeszedik magukat: végezzünk vele.
Ledobálják az ágyról a takarókat – s kihúzzák a mandarint. Amint a kínai lába földet ér, egyet ugrik – mint egy fantasztikus labda s ráveti magát a lányra.
Lefogják, – mielőtt elérné. Hátracsavarják a karjait – szorosan tartják. A mandarin – mintha egyáltalán nem érdekelné, mi történik vele, mit csinálnak vele – csak a lányt nézi – meredt szemeivel. Két fáklya egy borzasztó belső tűzből.
A harmadik csavargó hosszú, vérfoltos, rozsdás kést vesz elő. Int a másik kettőnek, hogy tartsák erősen a kínait. És a hosszú késsel neki szalad a mandarinnak.
A kést markolatig a hasába döfi.
A bőr reped – a test nyekken – a kés hegye a mandarin hátán jön ki.
Eleresztik. Lesik, hogy eldőljön – most meghal.
A mandarin inog – lóg – leng egy percig – már majdnem eldől – (lesik-nézik) – egyszerre megint egyensúlyt kap – ugrik – neki a lánynak.
A lány sikoltva menekül.
A csavargók megint lefogják. Ők is ijedtek – rémültek – éppen azért most már gyorsan végezni kell vele.
Az egyik nagy régimódi pisztolyt vesz elő. Célba veszi a mandarin fejét – elsüti a pisztolyt. Dörrenés. Füst. A csavargók elugranak a mandarin mellől. A füst eloszlik. A mandarin homlokán sötét pörkölt folt – amint a golyó átment rajta. Inog – himbálódzik – azután meglendül s megint neki a lánynak.
Groteszk ugrásokkal üldözni kezdi. Elkapják. Lefogják.
Borzasztó. Nem halt meg. Mit kell tenni?
Megölni – megölni – megölni! De hogy?
Az egyik a csillárra mutat. Oda fogják felakasztani.
Felállítják egy székre. A copfját a nyaka köré tekerik. S akkor az egyik csavargó – az asztalon állva – a mandarint copfjánál fogva felköti a csillárra. A széket kirúgják alóla. A mandarin fel van akasztva.
A csillár kialszik.
Sötétség.
Csönd.
A három csavargó és a lány összebújva hallgatnak a sötétben.
S egyszerre fent sajátságos halvány világosság.
A mandarin kerek hasa, mint egy Buddha istené, mint egy fantasztikus gömb a levegőben – világítani kezd.
S a misztikus fény az egész figurát bevilágítja amint fel van akasztva, copfjánál fogva – nagy sárga, kerek fejét s meredt szemeit, melyek konok állati nézéssel, borzasztó vággyal a lányra világítanak, mint két villamos reflektor.
A csavargók dideregve, reszketve bújnak – menekülnek, az ágy alá másznak, elrejtőznek.
A lány a szoba közepén marad. Ránéz a mandarinra.
Most először – bátran –
és mosolyog.
Int az egyik csavargónak: gyere ide. S mikor az nem akar jönni, oda megy hozzá, előcibálja: vágd le nekem azt a mandarint.
A legény nem mer hozzá nyúlni.
A lány erélyesebben biztatja, odaadja a kést a kezébe: akarom!
A legény végre remegve felmászik az asztalra s a késsel átmetszi a copfot.
A mandarin leesik a földre.
De újra felugrik – s neki a lánynak.
A lány felfogja a karjaiba. Megöleli, hosszan magához szorítja.
A mandarin boldog beteljesült hörgést hallat. Hozzátapadva a lányhoz egész testén remegés fut végig.
Ekkor hasán a seb s fején a lyuk csendesen elkezd vérezni. Mindjobban elalél – karjai, mellyel a lányt szorította, lelankadnak, lábai megrogynak. –
Szemei még mereven – boldogan – nézik a lányt, de lassan lecsukódnak…
Eltorzult arca mosolyog.
Vágya kialudt.
A lány lassan, győzelmesen, mosolyogva leereszti a földre; – egy furcsa, recsegő, egzotikus muzsika hangjai mellett
a mandarin meghalt.
