HAVAS GYULA: TÉLI SZÉL • (1915)
(1915)
kürtőn keresztül és kapurésen át
mi furcsa sírás búja borzong
s szíveteken hideg újja zörget?
Ki rázza kulcsolt ajtaitok zárát?
Ki jajgat egyre, hogy felverje
Éjeitek sivatag nyugalmát?
Mely apró és titkos zajok ájúlnak?
Mi sóhajt és nyög s koppan, mint ha
vér csurog és koponyák koccannak?
zavarva kéjes álmaitok csendjét,
hörgést és jajt és átkot verdes
függönyös ablakotokhoz durván.
Az Ember áll künn, vére zokog vádat.
Hozzátok szól és mint kivert eb,
sír nyöszörögve, kaparva ajtót.
Pssz! - újjal intsetek magatokra: csend!
Tárúljon ajtó, míg nem késő,
jajgat a szélben a rémes kórus.
a másik már ökölbe szorúlva vár
s a messzi, messzi ezrediknek
fegyvere féljt fenyegetve villan.
s verejtékverten várja: viradj, világ!
S mint strucc homokba, félve dugja
paplan alá riadott fejét majd.
új vér üdíti megkötözött fiát!
Reszkess, szegény, kinek majd későn
ejt dadogón mea culpát ajkad.
ha reggelek harsány ragyogása sért
s sáppadtan nézd: a Nap tüzében
áll magasúltan, üdén az Ember!
fegyverzett karja föld fele fordult már
s mely halványan, verten fut immár,
vérezi kardja a kalmár Holdat.
Psszt! - újjal intsetek magatokra: csend!
A szélben sír a messzi kórus,
vér csurog és koponyák koccannak.
zavarva kéjes álmaitok csendjét,
hörgést és jajt és átkot verdes
függönyös ablakotokhoz durván.