Gallovich Károly: A jegenye
Gallovich Károly: A jegenye
A mennyet vállaló, nagy törzs-pilléreken
– Kristályfejű, hósipkás ormokon –
Busás tűzkontyot bont a hajnalest:
Bíbor talárban tartja esti tűzszerét
Valami tűzhitető pap: csillag-kecsegtető,
Valami ősmagyar, pogány Gyula:
– Magába száll a dolgalátta istenős:
– Tékozló talpig-lángban áldozik a Tűz:
– S tulajdon oltárján leszentül
A sírja-láng, a nyugta hítta Nap –
S a színeváltó, buzgó pávaláng
Bronzbarna mennyezetbe kap…
– Kristályfejű, hósipkás ormokon –
Busás tűzkontyot bont a hajnalest:
Bíbor talárban tartja esti tűzszerét
Valami tűzhitető pap: csillag-kecsegtető,
Valami ősmagyar, pogány Gyula:
– Magába száll a dolgalátta istenős:
– Tékozló talpig-lángban áldozik a Tűz:
– S tulajdon oltárján leszentül
A sírja-láng, a nyugta hítta Nap –
S a színeváltó, buzgó pávaláng
Bronzbarna mennyezetbe kap…
– – – – – – –
Mint gleccseren, – hegyek sisakján, – izzó lángkokárda
Vakít az alkonyest ölébe néző Napkorong –
S a szemhatár alá sorjázó hamvas ormokon
Zamatja rőt, parázs szüretnek ömlik el bora:
A sajtó dongarésein keresztül híg arany szakad:
A csorba völgy-kupába szűrött istenvér csurog – –
S e dús parázs szüretnek színevér borátul
Rőt rozsdaverte esti kert a Táj,
Egyetlen kelyhetárt virágja fútt parázs az égen,
Eleven, istenvér-itatta, friss estenyitó…
Vakít az alkonyest ölébe néző Napkorong –
S a szemhatár alá sorjázó hamvas ormokon
Zamatja rőt, parázs szüretnek ömlik el bora:
A sajtó dongarésein keresztül híg arany szakad:
A csorba völgy-kupába szűrött istenvér csurog – –
S e dús parázs szüretnek színevér borátul
Rőt rozsdaverte esti kert a Táj,
Egyetlen kelyhetárt virágja fútt parázs az égen,
Eleven, istenvér-itatta, friss estenyitó…
– – – – – – –
Az éghajlat fensíkján, gyúlt oromtetőn,
Mély tűztengerszem tükre tündököl,
Hős, táborjáró isteneknek érett itala…
S a tűztónak föntrengő, izzó tükriben
Eltetszeleg a tűzmosdatta rest Homály,
A násza-szomjú, fürtje-barna hím;
Testén keszeg lelkekre szánt bő estű pongyola
Szép, lyányigéző, tűzprém-szegte ó palást
S palástja-szárnya árny a kerteken…
Mély tűztengerszem tükre tündököl,
Hős, táborjáró isteneknek érett itala…
S a tűztónak föntrengő, izzó tükriben
Eltetszeleg a tűzmosdatta rest Homály,
A násza-szomjú, fürtje-barna hím;
Testén keszeg lelkekre szánt bő estű pongyola
Szép, lyányigéző, tűzprém-szegte ó palást
S palástja-szárnya árny a kerteken…
– – – – – – –
És lent-alant
A kert alá pihent
Az esti Csend,
A barna lant –
Egekre húzó húrja:
Szivárványívre vont,
Bibor zenéjű kéve,
– Rendekbe dűlt sugár –
Napszállta-hárfa,
Könnyű gond;
Zilálja, bontja, dúlja
Növendék árnyak ujja:
Zsongatja holtig-árva
És mehetetlen jegenyesudár…
– (S nemes zenéje régi réve
Titokszitóknak, égforgástudóknak.) –
A kert alá pihent
Az esti Csend,
A barna lant –
Egekre húzó húrja:
Szivárványívre vont,
Bibor zenéjű kéve,
– Rendekbe dűlt sugár –
Napszállta-hárfa,
Könnyű gond;
Zilálja, bontja, dúlja
Növendék árnyak ujja:
Zsongatja holtig-árva
És mehetetlen jegenyesudár…
– (S nemes zenéje régi réve
Titokszitóknak, égforgástudóknak.) –
– – – – – – –
S a vállas ormokon pompáz a táj-falánk,
A színeváltó drága pávaláng –
És lent-alant a lanka Táj alá
– Valami föllegíró lángecset:
– Titoktartó, zöld égtü fáklya: –
A mehetetlen jegenyesudár
Mindholtomig vigyáz, vigyáz: –
„Napenyészetre gondot viselő”.
A színeváltó drága pávaláng –
És lent-alant a lanka Táj alá
– Valami föllegíró lángecset:
– Titoktartó, zöld égtü fáklya: –
A mehetetlen jegenyesudár
Mindholtomig vigyáz, vigyáz: –
„Napenyészetre gondot viselő”.
– – – – – – –
És engem, alvadt vérből faragott szobort,
Királybiborba önt a színevér szüret:
Leszentülő nap vére záporoz reám –
S e tűzözön nyomomba verte árnyék,
– Nyilván sirig kisérő, vak tusám, –
Nyúltában temetőig ér…
– S én fölkacagva golgothákra esettlő
Poroszka jézus-lábak fürge taktusán:
Vad futtomat tar pusztáknak eresztem –
(Mint ebkergette vándor inalok
Ikrámba ugratott önárnyékom elől –)
A száz csókcsordító kehely megémelyített
S elkeseredve szikkadt rá a számra száz zamat –
És elhajítva tüskekoronám, keresztem:
Prédára hánytam ágyas házamat
S oltár tüzére termő zsengéim javát.
Tenger magam szerezte drágaságot
– Csekélyre mért árán apróra törtten! –
S ezer magam kigyúrta bálványt
Forgó szelek malmán garatra hordtam
– S a bő garat még mindig éhre horkan! –
Királybiborba önt a színevér szüret:
Leszentülő nap vére záporoz reám –
S e tűzözön nyomomba verte árnyék,
– Nyilván sirig kisérő, vak tusám, –
Nyúltában temetőig ér…
– S én fölkacagva golgothákra esettlő
Poroszka jézus-lábak fürge taktusán:
Vad futtomat tar pusztáknak eresztem –
(Mint ebkergette vándor inalok
Ikrámba ugratott önárnyékom elől –)
A száz csókcsordító kehely megémelyített
S elkeseredve szikkadt rá a számra száz zamat –
És elhajítva tüskekoronám, keresztem:
Prédára hánytam ágyas házamat
S oltár tüzére termő zsengéim javát.
Tenger magam szerezte drágaságot
– Csekélyre mért árán apróra törtten! –
S ezer magam kigyúrta bálványt
Forgó szelek malmán garatra hordtam
– S a bő garat még mindig éhre horkan! –
Tar ormokon világló tábortűz helyett
Cseréltem lápokon bolyongó tűzhelyet, –
A szívszakító jaj-zsivajt siket csenddé cseréltem, –
Sekély imák medrébe törtem tenger átkomat, –
Váltottam pengeélen vékony olajágat, –
S száz-boszúért nyelvelő haragharangom
Száz lélekváltó csöngetyűnek olvadt, –
Cseréltem lápokon bolyongó tűzhelyet, –
A szívszakító jaj-zsivajt siket csenddé cseréltem, –
Sekély imák medrébe törtem tenger átkomat, –
Váltottam pengeélen vékony olajágat, –
S száz-boszúért nyelvelő haragharangom
Száz lélekváltó csöngetyűnek olvadt, –
Elprédáltam a szirtroppantó „Nincs!”-et,
A méretlen mért sorfordító kincset:
– (Mert jaj, kárvallató kufárok eleven piarcán
Való csengésű, váltó cserepénz a „Nincs!”
A lelkepoklos Dolganincs azon cseréli
Füszerszámját, meg borát-kenyerét;
S a jaj-zöngéjű, ó veretnek érce
Dologtevő-nek üti tenyerét
S az ős „Nincs!”-tárba bőség-tülkön ömlik,
Hogy majd a roppant írjanincs sereg
Megváltsa rajt' a nyűge-unt világot!
Mert ennyi, ennyi mély gyökerű tőkéje a „Nincs!”-nek
Soká már nem marad szedetlenül:
A kárvallottak szöllején, a dolga-látta Tűz,
A tölt gerezdet őszi lánggal átütötte már
És csak telivér szüretjére vár!) –
S e jót igérő, sorfordító „Nincs!”-en
Én könnyűszer tuladtam hasznanincsen – –
Mert én bálványnak állt, szoborkomoly, hűs bűntudattal
Hajnalkecsegtető tűztisztemet letettem:
S magam porozta tűzijáték lőn a hajnalom…
A méretlen mért sorfordító kincset:
– (Mert jaj, kárvallató kufárok eleven piarcán
Való csengésű, váltó cserepénz a „Nincs!”
A lelkepoklos Dolganincs azon cseréli
Füszerszámját, meg borát-kenyerét;
S a jaj-zöngéjű, ó veretnek érce
Dologtevő-nek üti tenyerét
S az ős „Nincs!”-tárba bőség-tülkön ömlik,
Hogy majd a roppant írjanincs sereg
Megváltsa rajt' a nyűge-unt világot!
Mert ennyi, ennyi mély gyökerű tőkéje a „Nincs!”-nek
Soká már nem marad szedetlenül:
A kárvallottak szöllején, a dolga-látta Tűz,
A tölt gerezdet őszi lánggal átütötte már
És csak telivér szüretjére vár!) –
S e jót igérő, sorfordító „Nincs!”-en
Én könnyűszer tuladtam hasznanincsen – –
Mert én bálványnak állt, szoborkomoly, hűs bűntudattal
Hajnalkecsegtető tűztisztemet letettem:
S magam porozta tűzijáték lőn a hajnalom…
– – És valamerre vállas törzspilléreken
– Kristályfejű, hósipkás ormokon –
Lágy máglyakontyot bont a hajnalest,
És lent-alant
A kert alá pihent
Az esti Csend,
A barna lant:
Szivárványívre vont
Bibor zenéjű kéve,
– Rendekbe dűlt sugár, –
Napszállta-hárfa,
Könnyű gond;
S egekre húzó húrját
Zilálja bontja, dúlja
Növendék árnyak ujja: –
Ott én: titok-szűrt égforgástudó,
Kinek hűs Csend-muzsika régi réve,
Ott én: egekre föllegképet író lángecset:
– Titoktartó, zöld égtű fáklya: –
A mehetetlen jegenyesudár: –
A lanka Táj alá vigyázok holtomig:
„Napenyészetre gondot viselő.”
– Kristályfejű, hósipkás ormokon –
Lágy máglyakontyot bont a hajnalest,
És lent-alant
A kert alá pihent
Az esti Csend,
A barna lant:
Szivárványívre vont
Bibor zenéjű kéve,
– Rendekbe dűlt sugár, –
Napszállta-hárfa,
Könnyű gond;
S egekre húzó húrját
Zilálja bontja, dúlja
Növendék árnyak ujja: –
Ott én: titok-szűrt égforgástudó,
Kinek hűs Csend-muzsika régi réve,
Ott én: egekre föllegképet író lángecset:
– Titoktartó, zöld égtű fáklya: –
A mehetetlen jegenyesudár: –
A lanka Táj alá vigyázok holtomig:
„Napenyészetre gondot viselő.”
