Lengyel Menyhért: Móricz Zsigmond: Mesék a zöld füvön • Elbeszélések. Az Athenaeum kiadása
Lengyel Menyhért: Móricz Zsigmond: Mesék a zöld füvön •
Elbeszélések. Az Athenaeum kiadása
Elbeszélések. Az Athenaeum kiadása
A Móricz Zsigmond némely elbeszélésében vagy regényében az van meg, amit csak a legnagyobb íróknál lehet megtalálni: az olvasó azt képzeli, hogy a történet az ő története, az ő személyes élménye s az író csodálatos módon azt írta ki, amit az ember legbelsejében egyszer elgondolt. Furcsa lények vagyunk, s ezt a sajátságos életet élve, bonyodalmai belekavarodva, gyötrődve és szeretve, amint valami eseménye akad külső vagy benső életünknek, azt képzeljük, ez csak velünk történt meg s ez a gondolat vagy érzés csak rajtunk futott keresztül. Ekkor egy történetet olvas az ember, egy kitalált történetet ugyebár, s szinte ijedten veszi észre, hogy a kitalált történet hősével kívülről-belülről ugyanazok a dolgok esnek meg, mint vele, a létező olvasóval. Ekkor ráeszmél az ember arra, hogy lényének törvényei vannak, melyek közösek a többi emberekével. Az élet egy szent forrásából iszunk mindannyian – s az elemi dolgok s lehetőségek mindnyájunkban ott szunnyadnak. Jön az jó író s egy képzelt alakjában a mi valóságos tulajdonságainkra világít. Frappírozva vagyunk. Semmi sem lepi meg jobban az embereket, mint ha a gondolataikat eltalálják s az érzéseiket feltárják. Bűvészet, mely azonban csak a nagyon tehetséges és nagyon jó írónak sikerül.
El kell olvasni Móricz Zsigmond most megjelent új könyvében a Mihály című novellát és minden fiatal lény, aki kezdődő szerelmével viaskodik, azt fogja érezni, amit ez a rusztikus Mihály érez. Hallatlanul igaznak fogja találni az egész történetet az első szótól az utolsóig s mohón fogja olvasni, hogy mint megy előre a dolog, mi lesz belőle – pedig az egész oly végtelenül egyszerű, egy falusi birtokos megszereti a fiatal tanítónét s némi viaskodás után elveszi feleségül. De ami ebben a falusi emberben, ebben a Mihályban végbemegy, ahogy gondolkozik, amilyen triviális kifelé s szentimentálisan gyöngéd belül – ahogy küszködik magával, sétálva a mezőn s monologizálva a maga egyszerű eszével –, továbbá amennyire mást mond, mint amire elkészül s amennyire másképp cselekszik, mint ahogy elgondolta: ez tipikus. Ez a szerelmet először kinevető, azután belezavarodott ember legpontosabb rajza – ez az összes Mihályok, Jánosok és Lászlók története, egyszóval a férfiaké, amint a szerelem nevű sajátságos betegség kikezdi őket.
Azonban az esztétikus is megjelenik s osztályozó kedvében némi szigorral azt mondja: ez a naturalizmus. Igen, ez a naturalizmus, de a legjobb fajtájú. Amely embereket és dolgokat olyan intenzíven láttat, mely a tényeket és a környezetet olyan pontosan adja vissza, mely nemcsak a történetet, hanem az ember és a történet lelkét is oly téveszthetetlenül tárja fel – hogy kívánnunk kell: mentül többet ebből a naturalizmusból. Mily magától értetődő itt minden s mily élettel teljes! Móricz másik novellája, Az asztalos – sötét tónusával már stilizáltabb, a Mese a zöld füvön című pompás elbeszélésében pedig kicsit archaizál – a három közül nekünk a Mihály tetszik a legjobban. Kedves, egészséges, igazi történet, hibátlanul előadva.
Szép és jó könyv a Móricz Zsigmondé. Még külön jelentősége is van: hogy e borzasztó időkben az író elnéz a rémségek fölött, melyekkel a világ teli van, s tovább mondja meséit. Keresi az összeköttetést az óhajtott nyugodtabb évekkel, mikor bő tehetsége szélesen és gazdagon adhatja termését. Majd egyszer nagyon sokat fognak foglalkozni evvel a szerencsétlen korszakkal és azt is kutatni fogják, mit csinált az irodalom e súlyos időkben. A jó könyvek, amik most megjelennek, dokumentumai lesznek annak, hogy az irodalom élt.
