Kassák Lajos: Ének Angyalföldről
Kassák Lajos: Ének Angyalföldről
Ó Angyalföld! sok bajnak és harcnak melegágya, te!
(Kinek, kinek szebb, mint nékem a messzi mennyország)
Piros szívem ma pajkosan ünnepre öltözött,
s hogy nyelvem száraz és sima az ócska szesz hiján,
sarokra lépve járok el vén házaid alatt.
(Kinek, kinek szebb, mint nékem a messzi mennyország)
Piros szívem ma pajkosan ünnepre öltözött,
s hogy nyelvem száraz és sima az ócska szesz hiján,
sarokra lépve járok el vén házaid alatt.
Bús lelkem, kit ifjonta zártam a négy fal közé,
hogy sírjon s mint mumus magában üljön meg szegény,
most fölficánkol az égig a lusta sarokból
s mig sárga gunyám múlt nyarak porát szitálja rám
gondolom: sorsom e napon bizton jobb utra tér.
hogy sírjon s mint mumus magában üljön meg szegény,
most fölficánkol az égig a lusta sarokból
s mig sárga gunyám múlt nyarak porát szitálja rám
gondolom: sorsom e napon bizton jobb utra tér.
Reggel van s dalra vágyom édes, tiszta szájjal én,
ma balkezes szent erő kerget, hogy kiáltsam át
a gyárak bő dudáját s csituljak le, ha rám szól
a munka gyászos éneke, melyhez a rőtt kovács
vidám ütemet ver ki ülője karcsú szarván.
ma balkezes szent erő kerget, hogy kiáltsam át
a gyárak bő dudáját s csituljak le, ha rám szól
a munka gyászos éneke, melyhez a rőtt kovács
vidám ütemet ver ki ülője karcsú szarván.
A dolgos öklök ritmusa fülembe énekel:
a nóta szól, most áll a bál és nincsen irgalom,
tátott kürtők torkán, mint bőszült medve, bőg a füst,
tűz hull, az ég ragyog s amott a sikor faltövén
kocsmázni indul már a lumpos, ferde kontyú lány.
a nóta szól, most áll a bál és nincsen irgalom,
tátott kürtők torkán, mint bőszült medve, bőg a füst,
tűz hull, az ég ragyog s amott a sikor faltövén
kocsmázni indul már a lumpos, ferde kontyú lány.
Ó, terhes napjaim emléke árkos arcomon:
multam megáldom szelíden - nagy béke van velem,
s ó köszöntsön holnap is így a nyájas égvirág,
mert nincs tűzhely, hol csókkal és szép szóval becézzék
e bús és nagyszerű világnak szívszegény fiát.
multam megáldom szelíden - nagy béke van velem,
s ó köszöntsön holnap is így a nyájas égvirág,
mert nincs tűzhely, hol csókkal és szép szóval becézzék
e bús és nagyszerű világnak szívszegény fiát.
Az utcahosszban tiprok, mint nyűtt pártalan legény,
de bút borongást, mint rossz garast, könnyen vesztek el,
két lábam boldogan bokáz s bár félem holnapom:
jó szívvel szánom a testvért, kit bánata köt még
beérni az örökké szük kört sima sineken.
de bút borongást, mint rossz garast, könnyen vesztek el,
két lábam boldogan bokáz s bár félem holnapom:
jó szívvel szánom a testvért, kit bánata köt még
beérni az örökké szük kört sima sineken.
