Lengyel Menyhért: Shaw a háborúról • Okos szó a háborúról Fordította – Dr. Mikes Lajos. Dick Manó kiadása. Ára 2 korona.

Teljes szövegű keresés

Lengyel Menyhért: Shaw a háborúról
Okos szó a háborúról Fordította – Dr. Mikes Lajos. Dick Manó kiadása. Ára 2 korona.
Shaw könyve rendkívül szimpatikus – és ebben a szóban már benne van a könyv kritikája is, mert Shaw könyvének a világ legnagyobb és legégetőbb kérdéséről sokkal többnek kellene lenni, lángolónak, vakítónak, félelmetesen ironikusnak, dühösnek, igen eszesnek és formájában is egészen újnak. Mindebből keveset kapunk a könyvben – persze nem tudhatjuk, hogy az írót külső körülményei mennyiben gátolták abban, hogy nézeteit teljes erejével kifejthesse… de ez nem mentség, mert ha korlátozva tudja magát, akkor nem szükséges nyilatkoznia, – és ha mégis nyilatkozik, de óvatos akar lenni, akkor ő van annyira író, hogy a sorok mögött éreztetni tudja visszafojtott indulatát, mely még szélesebb perspektívát, s valami feszítő drámaiságot adhatna a könyvnek, mint ha mindent kiír. E helyett Shaw meglehetős nyíltsággal és őszinteséggel mondja el nézeteit, melyekkel egyetértünk, – tehát ennél fogva igen szimpatikusnak, de mégis csak úgy hatnak, mintha a Times vagy a Daily News olvasása közben az újság margójára jegyzeteket csinált volna. Amire Shaw rájött – arra körülbelül minden gondolkozó embernek rá kell jönnie, – de – itt van a hiba – Shawnak sokkal többet kellene tudni erről a dologról – és amit tud, azt sokkal intenzívebben kellene előadnia.
E helyett nagy nyugalommal és viccekre s aforizmákra való kiirthatatlan hajlamossággal mondja el nekünk Shaw, hogy mint gondolkozik a háborúról, de nem emeli fel a kérdést nagy horizontra, inkább mint a racionalista angol írók általában, részletkérdéseknél marad, a diplomácia játékáról és ügyetlenségéről s az angol vezető emberek ostobaságáról mond el nevezetes tényeket. Ezek a rövid fejezetek (A nagy ágyú, A 123 szám, Hogyan fogadta a nemzet a vallomást stb.) világos okfejtésükben, a tények helyes felismerésében s az angol külügyi politikáról mondott kritikájukban kitűnőek. Rövidebben és velősebben alig lehet megrajzolni a háborút megelőző diplomáciai helyzetet – de e helyzetről és következményeiről való véleménye nagyon híg – itt tüzet kellene okádni és Shaw kis rakétákat ereget, szinte azzal a szándékkal, hogy Sir Greyt és Sir Asquith’-t személyükben bosszantsa.
De e könyv azért mégis százszor többet ér, mint professzorok s ostoba magántudósok munkálatai, akik a háború filozófiáját csinálják s szolga agyvelejük alázatával és hajlékonyságával ciripelik a kísérő zenét az ágyúk dörgéséhez. Kiállhatatlanok ezek a papíros Kraftmenschek, bármely nemzethez tartozzanak, s bőszítők az elméletekkel megrakott szamarak, akik silány portékájukat bármikor képesek úgy csoportosítani, hogy tanításaik pontosan egy szinten haladjanak a ma érvényben levő tényekkel. A háború olyan, mint a választóvíz, rá kell cseppenteni a koponyákra s menten elválik, milyen minőségű emberrel van dolgunk. Shaw a kísérletre kitűnően reagál, – a mostani könyvéből is kicsap az, hogy ő bátor lélek és szabad szellem. De ezt tudtuk róla. Fényes drámaíró. Kitűnő zsurnalista. Gyenge esszé író s közepes gondolkodó.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem