Schöpflin Aladár: Posch Jenő új könyve
Schöpflin Aladár: Posch Jenő új könyve
Akkorát nem szólhatnak az ágyúk, hogy a mi nagy szó a gondolatok világában elhangzik, ne lehessen meghallani. A gondolat még mindig érték, nagy és ritka dolog – és bármit mond ma az egész világ, mégis tudja és érzi, hogy a legnagyobb dolog, ami ebben a csatazajos életben lehet. Nem lesz soha akkora lárma a világon, hogy túl ne hallassék rajta a gondolkodó halk szava. Csak a felületesség hiheti, hogy most kívül esik az aktualitáson egy filozófiai gondolat, vagy gondolat-sorozat; nincs az a világháború, amely meg tudná állítani, vagy érvénytelenné tudná tenni az elme eszméket produkáló munkáját.
Ne tessék tehát furcsaságot találni abban, ha arra figyelmeztetem azokat, akik egyebet is tudnak most olvasni, mint a hivatalos harctéri jelentéseket, és a lapok – úgy sem igaz – híreit, hogy megjelent egy magyar könyv, amely a gondolkodásnak a mindennapi aktualitásokon kívüli körén túl mozog, de mindig – még ma is – megérdemli minden igaz és gondolkodó ember figyelmét. Ma csak nagyon keveseknek lesz ideje és nyugalma, foglalkozni vele, de majd ha a háború elmúlik és mind visszatérünk hajlamainknak megfelelő életünkhöz, ezt a könyvet számon kell tartanunk, mint a legnagyobb szellemi erőfeszítések egyikét, amiket magyar tudományos kultúra az utóbbi években produkált, a gondolatokban leggazdagabb, legbátrabb, és egy kör tudományos irodalmán legfölényesebben uralkodó magyar könyvek egyikét.
Posch Jenő a „Lelki jelenségeink és természetük” című nagy, kétkötetes munkája ez, bizonyára a legjelentékenyebb filozófiai könyv, amely évek hosszú sora óta a magyar irodalomban megjelent. Nem dicsekszem vele, hogy az egész, körülbelül 1200 oldalra terjedő munkát elolvastam, ahogy az ilyet elolvasni kell. A könyv tartalma távolabb van tőlem, semhogy tudományosan nyilatkozni mernék róla. De a könyv szerzőjéhez közelebb állok, semhogy ne tudjon róla, hogy a magyar tudomány leghatalmasabb, legerőteljesebb és minden – nálunk oly fontos és lenyűgöző – mellék-szemponttól legfüggetlenebb elméinek egyike; semhogy ne mondjak neki hálát azért, hogy a maga életén megismertette velem, amit ő rajta kívül még legfeljebb ha két-három emberen lehet megismerni – mi a tudományos jellem. Hogy azok után, amiket elég közeli szemléletből láttam, mégis maradt hitem a tudományban és a magyar tudomány lehetőségében, azt nagyrészt Posch Jenőnek s a vele való sok évi érintkezésnek köszönhetem. S ennek az érintkezésnek az alapján merem jóformán látatlanban is állítani, hogy könyve okvetlenül a legutóbbi évtized legjelentékenyebb magyar filozófiai munkája. Ezért van bátorságom a könyvre nyomatékosan felhívni a „Nyugat” olvasóinak figyelmét. Posch Jenő „Lelki jelenségeink és természetük” című könyve két kötetben Pfeiffer Ferdinánd kiadásában jelent meg.
