Havas Gyula: Szomorú vendégek
Havas Gyula: Szomorú vendégek
Az esték sorra, fáradtan megjönnek,
minden nap újra egy szomorú vendég,
csak asztalomhoz ülnek, nem köszönnek.
minden nap újra egy szomorú vendég,
csak asztalomhoz ülnek, nem köszönnek.
Magukkal hozzák messzi tájak csendjét
s hallgatnak, csak sötét szemükkel mondják,
hogy jobban tenném, hogyha megpihennék
s hallgatnak, csak sötét szemükkel mondják,
hogy jobban tenném, hogyha megpihennék
s hogy sajnálnak, húnyó tüzek bolondját.
Az éj sötét virágait jobb csendben
hallgatni, amint szirmaikat bontják
Az éj sötét virágait jobb csendben
hallgatni, amint szirmaikat bontják
s illatuk bús homlokunkra rebben
s az álmot hozza hajnalig halálnak,
hogy húnyt szemekkel látva lássuk s szebben
s az álmot hozza hajnalig halálnak,
hogy húnyt szemekkel látva lássuk s szebben
a végső álmot, mely majd úgyis eljő
és elfedi előlünk a napot
egy messziről jött, álmos, fáradt felhő.
és elfedi előlünk a napot
egy messziről jött, álmos, fáradt felhő.
