Havas Géza: L’Amour amant • (Gustave Davois, Paris, M. DCCCC. XIV.)
Havas Géza: L’Amour amant •
(Gustave Davois, Paris, M. DCCCC. XIV.)
(Gustave Davois, Paris, M. DCCCC. XIV.)
Az idén Vieux Bouquins – Vieilles Histoires címen néhány szép könyv jelent meg. Könyvnek akarnak szépek lenni, nyomtatásban remeklések, könyvkötőmunkának mesterművek. A kezembe veszem egyiket – a kezem örül a könyvnek, a kezem élvezi a kötés szépségét, a papiros jóságát, játszom a könyvvel és szinte meglepőnek érzem, hogy olvasnivaló szövege van.
L’Amour amant – A szerelmes Ámor. Olvasni kezdem, és az olvasása is játék, játék régi írású francia szavak csörgedezésével, meg könnyű, kedves, okos ötletek hullámaival. Szalonokban olvasták ezt a kis précieux regényt, amelynek játékos szellemessége, érzelmes elgondolkodása, mind udvarlásnak íródott. Ami gond meg szomorúság van benne, az is bóknak szánt: hódolat és hencegés. Ügyes, találékony, kellemes széptevés… jó beleszokni a hangjába, belélegzeni illatos levegőjét, belemelegedni enyhe érzékiségébe.
A Szerelmes Ámor és az egész bágyadt, kényeskedő komédia, játéknak egészen szép volt és jó lehetett játszani. De eszembe jut, hogy ez a könyv akkor íródott, mikor Moličre Misanthropeja, és hogy éppen ez fájt Moličrenek, ez a mindent könnyenvevés, ez a kíntalan felületesség. Moličre nem tudott játszani. Játékrontó volt, szerencsétlen volt, keserű volt – innen eredt minden szenvedése. Az élet egészen előre meghatározott cselekvés, a módja is. Nem élhet senki se büntetlenül kortársaiétól különböző életet. Moličre sem előzte meg korát, csak kívülrekedt rajta.
Moličret szeretem, a Misanthropeot szeretem, az egyedülvalóságában gyötrődő Alcesteet szeretem – de jobb nem öntudattal élni. Szerelmet úgy kérni, ahogyan divat és olyannak elfogadni, amilyennek kínálják. Képmutató szalonokban élni, hazudva az örömért, nem elbújni valami sarokba, a becsület önérzetéért. Csókért írni, nem az Igazságért. Szerelmes Ámort, nem Misanthropeot.
