3. jelenet
3. jelenet
Kupolás: Hallottad? Isten szolgája! Amikor jégre viszi a híveit, azt mondja rájuk, hogy ilyen fiatalok.
Devecser (suttogva): Hát ő átkozta el azokat a nyomorultakat?
Kupolás: Nem. Csak hagyta őket. Cimborál azzal a gézengúz kuruzslóval. Mutyizik vele. Azt hiszem, megint valami nagy gazságon törik a fejüket. Tegnapelőtt bent voltam a központban, és láttam őket a megyeházán előszobázni. A szolgabíró aztán bezárkózott velük, úgy tanácskoztak, kvaterkázás közben. Jellemző tapasztalatom, hogy valahányszor magyar megyei úr románokkal kvaterkázik, mindig valami disznóságot sütnek ki, aminek ez a szegény, nyomorult nép adja meg az árát. Egyebekben utáljuk egymást. Csak amikor arról van szó, hogy még egy bőrt arról a vékonypénzű parasztról, akár magyar, akár román, akkor fölismerjük egymásban az egymásra utalt vezető elemet, az intelligenciát, amelynek össze kell tartania a nép ellen.
Devecser: Úgy beszélsz, mint egy szocialista vezércikk.
Kupolás: Úgy beszélek, mint aki megutálta önmagát és ezt az egész világot. Amikor együtt jártunk a technikára, te nagyobb forradalmár voltál, mint én. Téged a jó sors a minisztériumba vezérelt, és a finom, jó társaság, amiben éltél, kikergette az orrodból a szegényszagot. De én visszakerültem a pátriámba a nagy hegyek közé, a nagy ősi nyomorúságba, és nekem szinte fizikai fájdalmat okoz, ahogyan itt a néppel garázdálkodnak. Én ki fogok vándorolni.
Devecser: No, ne keseregj. Tudom én mi fáj neked. Ha fölkerülsz Pestre, úgy elfelejted ezt a búbánatos helyet, mintha sohse lettél volna itt.
Kupolás: Soha! Az én apám paraszt volt, nekem parasztszívem van. Csak el innen! Ki ebből az országból! Torkig vagyok. Hiszen velem követtetitek el gazságaitokat. Harmadéve tagosítottak, akkor a kataszterhez tettek át, velem mérették fel a földet. Ellopatták velem a legelőjüket! Kétezernégyszáz korona évi fizetésért! Csak ki ebből az országból!
(Kívülről zaj.) Ah, már itt vannak!
