Ady Endre: Az eltévedt lovas
Eltévedt, hajdani lovasnak,
Volt erdők és ó nádasok
Láncolt lelkei riadoznak.
Ősi sűrből bozót rekedt meg,
Most hirtelen, téli mesék
Rémei kielevenednek.
Itt van a régi, tompa nóta,
Mely a süket ködben lapult
Vitéz, bús nagyapáink óta.
S fogyatkozott számu az ember
S a domb-keritéses sikon
Köd-gubában jár a November.
Benőtteti hirtelen, újra
Novemberes, ködös magát
Mult századok körébe bujva.
Csupa nyomások, csupa ősök,
Csupa erdők és nádasok,
Csupa hajdani eszelősök.
Vág neki uj hináru utnak,
De nincsen fény, nincs lámpa-láng
És hirük sincsen a faluknak.
Multat álmodván dideregve
S a köd-bozótból kirohan
Ordas, bölény s nagy mérgű medve.
Hajdani, eltévedt lovasnak,
Volt erdők és nádasok
Láncolt lelkein riadoznak.