III.
III.
Bizonyos dolgok nagyon igazak, ismétlésük fontos közszükség és elmondásuk mégis undorító. Ez a könyv Kraft-Ebing-szerű tájékoztató arról, amit hivatalos magyar szellemi életnek nevezhetünk, s amely élet kétségbeejtően meddő. A szomorú dolgok logikus összefüggésében ott van az Akadémia, mely Kóczán, Teleki s más díjakkal tenyészti a magyar szellemi impotenciát, s paralitikus tanárok „történelmi drámáit” aranyozgatja. (Ó, hazaáruló hazafiság!) Akadémián és egyetemen kritika és tanítás – tisztelet a kivételnek – olyak kezében van, kik merev tagadásai minden művészi megértésnek. És hogy a jövő milyen vigasztaló, mutatja, hogy a Filológiai Közlöny vigasztalatlansága után megalapították az Irodalomtörténetet, mely az olvasót a sápadt internátusok legszomorúbb nemi bűnére emlékezteti. Magyarországon két irodalom, két kritika van, s két irodalomtörténetre van szükség (az egyik – fájdalom – még hiányzik). E kettősség csak egyik következménye annak az elodázhatatlan küzdelemnek, mely Magyarországon két ellentétesen különböző lelki alkat valamelyikét akarja úrrá tenni. A jövő fájdalmas szeretetével kérem a most épülő generációt, különösen az egyetem gyötörtjeit, hogy a gyors boldogulástól tekintsenek el, mikor arra határozzák el maguk, hogy a kettő közül melyik felé forduljanak és melyiktől forduljanak el.
