A csizmadiáné rigmusa. (I. fv. 1–3. jel.)
A csizmadiáné rigmusa. (I. fv. 1–3. jel.)
(A Bédi-ház derék szobája a piac felől. Az ablakai a piacra nyílnak, s látni rajtuk a tornyot, az üres nagy vásárteret. Ajtó is van a piac felől, most vágták, hogy a vevőknek ne kelljen körüljárni az udvaron, ahol mindig lemarcangolták az asszony virágait. Inkább ide szerkesztették a műhelyt egy sarokba, amely hirtelen fallal van elrekesztve a nagy szobából, s itt van az elárusító bolt, nagy, pántos, vásárrajáró ládákkal, rudakon lógó csizmákkal. Kedves, jó és bizalmas, úri hely. Itt is tanyáz a család egész áldott nap, s itt fogadja a háziasszony a vendégeit. Pedig nem utolsó embereket. Édes Gergely tiszteletes urat, aki nevezetes poéta Magyarországban. Vállyi Klára kisasszonyt, aki vizitában van itthon Bécsből, ahol minden főrendű magyarokkal olyan bizodalmas barátságban van, mint akár e ház derék asszonyával, Fábián Juliánnával. Mert ez az a Fábián Juliánna, tulajdon az, aki a komáromi verseiről egyszeribe olyan híressé vált a két haza literátusai előtt, hogy a komáromiakat a guta üti az irigységtől. Bizony ebben az öreg házban, itt a nagy, bőrszabóasztalon írja, írogatja azokat a híres verseket gróf Gvadányi József volt lovas generálishoz, amelyekben még a késő maradékok is örvendezni fognak. Jobbkézről ajtó visz a lakás belsejébe, balfelől meg egy kis kiugrás van a piacra, egy kis asszonyos jóhely, ahol Fábián Juliska asszony a csipkés főkötőit csinálja. Mert azokról idehaza még híresebb, mint veszekedett rigmusairól, a főkötőit úgy megteremtettézi, gyöngyökkel, csipkékkel, rezgőkkel, aranyszállal és valami akkurátus formával, hogy máma Komáromban inkább meghalni kíván egy-egy módos fiatal lányasszony, mint a Bédiné főkötője nélkül menni férjhez. Virágos muskátli van bőven a kis ablakokban, a ház ajtaja fölött kakukkos óra kityeg. Falra akasztva nagy vásári bunda, két régi török kard, fustély, kulacs. A firhangok slingelt szélűek, új módin, dobogó emelvény is van az asszonyzugban, s rajta szép kis régi üvegtéka a sok drága csipkeholminak. És mindeneknek díszéül, egy szép hárfa áll…
Bédiné a nagy asztalon írogat, nagy fakalamárisból, lúdtollal. Azért itt, mert betintázódnék a himihumija, ha a maga kis asztalán vesződnék evvel a nehéz szerszámmal. Mert nehéz ám. Látni, mely döcögve mozognak a betűk, míg nagy igyekezettel rakogatja őket egymás mellé. Bédi uram alkuszik egy áthozott siket vevővel, aki csizmát próbál, és egy szót sem ért a leghangosabb kiáltásból sem, csak az ember szájáról hámoz le valami értelmet.)
Bédiné (a lapnak a végére ér, porzót hint az írásra, lefricskázza, fordít a kemény diósgyőri íven, s újra nekiveselkedik, hogy tovább ír).
Vásárló: Kicsi… (S feláll, topog a nagy csizmában, és igen-igen gondterhes az arca.)
Bédi: Nem baj a.
Vásárló: Hán?
Bédi (kiált): Nem baj! (Odanéz a feleségére, restelli, hogy ennyire zavarja.)
Vásárló (a füléhez teszi a nagy, bütykös tenyerét, s bambán szól): Hogy mongya majsztram?
Bédiné (először figyel fel az írásáról): Csak ezt a majsztromozást ne hallanám… Ez sírba visz…
Bédi (dühösen ordít a fülébe a vevőjének): Majd kitágul.
Vásárló (megérti, nevet rá): Aha, sohanapján.
Bédi: A gutta kerüljön meg… (A vásárló lefelé húzza a csizmát.) Hogy lehet ilyen sovány embernek ilyen nagy lába!
Vásárló (örömmel látja, mikor Bédi egy rettenetes nagy csizmát vesz elő. Kiszedi a kapcákat, kegyetlen sokat és félős tisztaságúakat. Újra feltekeri ezeket a lábára. Csönd van, csak a falióra ketyeg).
Bédiné (hangosan, iskolásba csapó hangon recitálja el a leírni való rigmusait):
Nemes Szabó Istvány éltes felesége,
Midőn futna, leve életének vége.
A szomszéd tűzfala szegényt béboritá,
Összetört testéből lelkét kiszoritá.
Midőn futna, leve életének vége.
A szomszéd tűzfala szegényt béboritá,
Összetört testéből lelkét kiszoritá.
Bédi (odafigyel, s a fejével kicsit ütögetett a versre, helybenhagyóan): Úgy vót… Úgy… A nagy földrengéskor vót, de úgy vót.
Bédiné: Küldd már a pokolba eztet az embert.
Bédi (a vásárlót megböki): Ez jó lesz!
Vásárló: Hán?
Bédi: E jó lesz!
Vásárló: Úgy gondolom. Így szeretem, hogy férjen bele kapca.
Bédi: Eriggy már az anyád keservibe.
Vásárló: Hán?
Bédi: Gyűjjön kend a műhelybe, ott majd megalkuszunk.
Vásárló: Hán?
Bédi: Műhelybe!… Ne kiabáljon itt!… Verset ír a feleségem.
Vásárló: Nyerset?
Bédi (megfogja, s a félcsizmában belódítja a műhelybe): Gyere má ország bolondja, gyere!… Csak írjál, galambocskám, írjál… (bemennek).
Bédiné (egyedül marad, megkönnyebbül, s teljes komócióval veszi az árkust és elölről, magának olvassa a versét, olyan tele szájjal és jó ízzel, ahogy csak egy költő tudja élvezni magát).
Gyenge Musám, vegyél gyászruhát magadra,
Mert így illik menni mostani utadra.
Vedd ki táskácskádból a holtak lajstromát,
Akik Komáromnak szenvedték ostromát.
És a földindulás áldozati lettek,
Hallgassad, mely kinos móddal temettettek…
Aj, Istenem, milyen égi adomány is a poézis nemes tálentuma.
Mert így illik menni mostani utadra.
Vedd ki táskácskádból a holtak lajstromát,
Akik Komáromnak szenvedték ostromát.
És a földindulás áldozati lettek,
Hallgassad, mely kinos móddal temettettek…
Aj, Istenem, milyen égi adomány is a poézis nemes tálentuma.
Karai János úr, volt táblabirája,
Leve egy perc alatt az halál prédája.
bément, hogy majd fehér ruhát vesz magára,
Azonban végveszél szakadt a nyakára.
Az alsó szelektül a háza megrendült,
Nem is látták többé, úgy a nyakába dült.
Leve egy perc alatt az halál prédája.
bément, hogy majd fehér ruhát vesz magára,
Azonban végveszél szakadt a nyakára.
Az alsó szelektül a háza megrendült,
Nem is látták többé, úgy a nyakába dült.
Manca és Sári (az utcáról jönnek, tisztességesen köszönnek): Szerencsés jónapot, jó egészséget kívánunk.
Bédiné: Csend!… (rájuk int.)
Így Torkos János úr hitvesének élte,
Elfogyott, mikor még talán nem is vélte.
Rászakadt hirtelen a más háza fala,
Nem tudták hova lett s ő alatta vala.
Nemes Szombathyné ablakából nézte,
Amint a jó asszonyt kőhalma tetézte.
Elfogyott, mikor még talán nem is vélte.
Rászakadt hirtelen a más háza fala,
Nem tudták hova lett s ő alatta vala.
Nemes Szombathyné ablakából nézte,
Amint a jó asszonyt kőhalma tetézte.
*
(Prózában): Mert tudod, rászakadt a fal!
Mint jólelkü asszony védelmére szaladt,
De szint akkor halál kaszájára akadt.
Rá omlott szép festett háza boltozása,
Kit osztán hív férje zokogva kiása…
Mint jólelkü asszony védelmére szaladt,
De szint akkor halál kaszájára akadt.
Rá omlott szép festett háza boltozása,
Kit osztán hív férje zokogva kiása…
Manca: Rittig, anyámasszony is eleget mesélte, így vót.
Bédiné: (szigorúan ránéz, szünet) Így vót… Így nem vót, mert csak a nemes poézis tette ilyen széppé. Nem is vót festve a háza, azt csak a Múzsák súgták nekem…
Manca (frissen): Azért gyöttünk, asszonynéném, hogy Sárinak főkötőt…
Bédiné (leinti, s tovább olvas).
Nemes Tóth Istvány úr, város szenátora
Vala ezt is végzé az isten ostora.
A Dunáho szaladt, hogy ott majd hajóra… Tán férhe mégy?
Vala ezt is végzé az isten ostora.
A Dunáho szaladt, hogy ott majd hajóra… Tán férhe mégy?
Sári (nagyon szemérmes kislány, elpirul és lesüti a fejét).
Manca: Aha, férhe.
Bédiné (olvas): Ülteti cseléggyét, de érte végóra.
Mert amidőn azok legjobban futottak,
A dülledő házak reája omlottak… Kihe? A Berza fiúho?
A dülledő házak reája omlottak… Kihe? A Berza fiúho?
Sári (halkan súgja): Igenis.
Manca: Hát főkötő csinálásér instállnánk meg kedves asszonynénémet, mármint kedves keresztanyámat.
Bédiné: Főkötő, főkötő.
Sári (halkan). Gyöngyöset.
Bédiné: Jó fiú az a Berza gyerek, csak olyan tökkelütött filozófus ne volna.
Manca: Ó, eleget tud ahho, hogy megházasodjék. Ugyi te. Annál jobb ember lesz belőle, minél butujabb, ugyi te! Nem is házasodni való az olyannak, akinek majd elrepül a feje az okosságtul, ugyi te.
Bédiné: Neked igen, mert neked nagyon fel találta vágni a bába a nyelvelőd… Hát gyöngyöst.
Sári: Igenis… (lesüti a fejét, s a kötényét tépdesi.)
Bédiné: Hát szépen fog rá maradni, a mesterségit is érti, a’ jó mesterség, a szitás, mer szitálni mindig kell… Hát gyöngyöst… Mikor lesz az esküvő?
Sári (igen halkan): Vasárnap.
Bédiné (felcsattan): Mikor?
Sári (még halkabban): Jövő vasárnap!
Bédiné: Még jó, hogy nem holnapután! Hát most kell jönni? Hát egy gyöngyös fejkötőt csak úgy lehet összesip-suppolni?
Manca: Abbizony nem rigmus!
Bédiné (szigorú szemeket vet rá).
Sári (suttogva): Szégyellettem eljönni.
Manca (Bédinének a nyakába ugrik s hízeleg): Ó, keresztanyám, most se jött vón, ha én nem cipelem… Csinálja meg, csinálja meg, aszonta, egész életibe köszönni fogja, első gyerekihe elhíjja keresztanyának!
Bédiné (megveregeti a Manca hátát, megsimogatja a Sári állát): Jó van no. Lehet is veletek okosan beszélni. Pedig ihol e, lássátok, mennyi a dolgom. A nemes grófnak, méltóságos gróf Gvadányi Józsefnek, kegyes patrónusomnak és fő-fő barátomnak kell leírnom kétsarkú versekben a komáromi földrengést.
Manca: Ó, aztat is lehet attul!
Bédiné: Nehezebb ám lúdtollal betűket percegtetni, mint tűvel gyöngyöt varrogatni!
Manca: Meghiszem azt, két napig tanultam, még se tudok egy öreg Á-t se.
Bédiné (Sárihoz): Te se tudsz írást, olvasást?
Sári (elszörnyedve): Nem hagyott engem idesanyám ilyesmikre szokni?
Bédiné: Szamár vagy anyáddal. Ismered a Vállyi Klára kisasszonyt? Annak se hagyták, hogy megtanulja, mégis dáma lett belőle Bécsben… Azóta jött magához az erkölcse, mióta most két esztendeje megtanult írni-olvasni!… Bizony! Még milyen híres poéta lett! Már könyvbe kinyomtattatják a verseit… Ma már nem elég a jányoknak kötni, horgolni, slingelni: betűt is kell tudni. Látjátok, Juliska úgy ír, mint egy préceptor, meg hárfáz, gitároz. Pedig Vajda Pál se módosabb, mint a te apád… De az nem is lesz ám senkiféle szitás felesége. Azt én adom férhez. Már van is kihez.
Manca: Nekem kommendálhatna keresztanyám valakit.
Bédiné: Majd Dunába hordok vizet. Ejnye, ejnye, hát evvel már mi lesz. Megájjatok, mert megírom a grófnak, hogy…
Megint nem mehetek tovább a munkámba,
Mert ime két leány jött bé a szobámba,
Hogy jövő vasárnap lészen mennyegzőjök…
Mert ime két leány jött bé a szobámba,
Hogy jövő vasárnap lészen mennyegzőjök…
Manca: Jaj, nekem is?
Bédiné (legyint): Ez csak poézis!
Nem volna pedig még nékik fejkötőjök,
Hogy varrjak nékiek esedeznek, kérnek,
Még olyat is, mivel nem birnak, igérnek.
Csakhogy a főkötőt hamarabb láthassák,
Fejükről a megunt pártát lehányhassák.
Hogy varrjak nékiek esedeznek, kérnek,
Még olyat is, mivel nem birnak, igérnek.
Csakhogy a főkötőt hamarabb láthassák,
Fejükről a megunt pártát lehányhassák.
(Manca kacag, Sári az arcát takarja. Bédiné feláll.)
Azért kedves grófom, mihent elkészítem,
E két éhes leányt, ha kielégítem:
Tű helett kezembe vészem a pennámot,
És foltatni fogom nagyhírű munkámot.
Dixi Daróci,
Exekváljon Rákóci.
E két éhes leányt, ha kielégítem:
Tű helett kezembe vészem a pennámot,
És foltatni fogom nagyhírű munkámot.
Dixi Daróci,
Exekváljon Rákóci.
Manca: Jaj, keresztanyám, ilyen figurát!
Sári: Úgy pattog a szájábul a vers, mint a fakarika!
Manca: Ez ám a poéta, nem az a tüdőszín mentés, aki mindig úgy jár a városon, mint akinek tyúk ette a kenyerét.
Bédiné: Ej, te kalefaktor! Arról a tüdőszín mentésről csak hímet ne varrj… Ajjaj… Iszen én is megteszem asszonyfővel, ami egy asszonytól telik… de ez a te tüdőszín mentésed (Megsimítja a Sári állát) ez gyermekem, mint a hattyú a kacsák közt…
Forró sóhajtások, lelkemnek
Elszakgatott darabjai…
Itt lengjetek, hol kedvesemnek
Nyugosznak áldott hamvai…
Elszakgatott darabjai…
Itt lengjetek, hol kedvesemnek
Nyugosznak áldott hamvai…
(Meg van hatódva, s egy kis nemes hangulat csap át a kispolgári szobán.) Csokonai Vitéz… Nemes ifjú Debrecenből…
Manca: Debrecenből!… Keresztanyám, kommendáljon el neki.
Bédiné: Na. Téged egy poétának… Van is már neki választottam… Ez a selyem jó lesz-é?…
Manca: Jaj, de gyönyörű, ugyite, be gyönyörű… Tudom, hogy a Vajda Juliska…
Bédiné: És ha a Juliska… Evvel a gyönggyel…
