Bárdos Artur: Müncheni képek
Bárdos Artur: Müncheni képek
Sehol ennyit nem pingálnak, és sehol ennyi rosszat ők, cél és eredmény nélkül. Talán még mindig Lajos király tragikus mámora árad itt, mint szörnyű infekció, noha a mai Pilotyaknak nincs is többé mecénásuk, ki minden áron élve akarja a halhatatlanságot, sőt a legkevesebb képet éppen itt vásárolják, nem is aránylag, hanem szám szerint.
Mikor aztán a rettenetes Glaspalast és a zsűrimentes kiállítás tömegprodukcióját végigszédülte az ember, akkor föllélegzik, ha valamelyik műkereskedő apró szobájában egy képre bukkan, amely megállítja, beszél hozzá, sőt talán el sem ereszti.
Egy új műkereskedő – Gaspari nevezetű – és egy új festő: Edwin Scharff.
Furcsán, nem is mindig logikusan a térbe komponált aktjai először a félszínek különös mámorával ragadnak meg. Ezek a sárgába omló zöldek és kékek Puvis de Chavannes túlvilági részegségére és Maurice Denis finom színfátyolainak már földibb, sőt párizsibb illatára emlékeztetnek. Aztán közelebb lép az ember – vagyis ami a képnél a közelebbséget jelenti: távolabb –, és ekkor elpárázik a finom, illó színek jelentősége, és kidagadnak a képből: a formák.
Az övéké itt minden jelentőség. Majd szétfeszítik a vásznat. Csakugyan: odébb aztán már valódi, három dimenziójú szobrok beszélnek e festő kivételes plasztikai tehetségéről.
Formalátása erővel teljes, nagyvonalú, és mégis valami feltűnő, csaknem feminin gyöngédség remeg a formák puha átmetsződésén. A tehetségében rejlő összes akadályok ellenére is a közönséghez hamar fog utat találni ez a poéta. Festő lesz avagy szobrász? Talán ebben a kérdésben rejtőzik magától értetődő, könnyű megnyilatkozású tehetségének egyetlen problémája.
Ugyancsak itt, Casparinál, találkoztam egy képpel, amely magasrendű piktúra, s amely bennünket közelebbről is érdekel. Női portré, és egy régóta Münchenben megtelepedett magyar neve áll alatta: a Feiks Jenőé. Feiks egyéni temperamentumú, sokszor kiváló karikatúrái révén volt ismerősünk, mikor kizárólag a festésre adta magát. Aztán több, teljes intelligenciáról és biztos artisztikus érzésről bizonykodó festményét láttuk, de még mindig sajnáltuk – a kitűnő karikatúrákat.
Ebben a portréban most végre lényegesen több foglaltatik. Kiérett, leszűrődött, mindenképpen nagy kvalitású kép. Széles, mély cselló-akkordban kicsengő tónusai a legjobb impresszionistákkal tartanak előkelő rokonságot. Tónusokról kell beszélni, és általában az impresszionizmus világszemléletét tükrözi ez a kép, mégsincs benne semmi túlhaladott. Egyszerűen jó kép. Értékei: irányokon túl valók.
(München.)
