Ady Endre: Vágyni hogy szeretnék
Magamért és magammal élni,
De ezt a boldogságot
Olyan jó volna fölcserélni.
Egy ősi s csak holnap jött mával,
Valami kidacolt, nagy,
Kínra-hajló romantikával.
De nem vággyal, aki csak percnyi,
De vággyal, amellyel
Örökig ki lehet telelni.
(Margit, egyfajta a fajunk,
Be, nagyon nem itthon vagyunk
S be, nagyon itt kell nekünk lennünk
S be kár ez a sok furcsaság:
Csak tépik lelkünk, a lazát,
Kit őseink feledtek bennünk.)