Nagy Zoltán: Hangos elégia
Nagy Zoltán: Hangos elégia
…nec deus hunc mensa,
dea nec dignata cubili est.
Vergili Ecloga IV.
dea nec dignata cubili est.
Vergili Ecloga IV.
Gyönyörü föld! Szebb százszor, mint menyország!
Örömök völgye! Égnek tündöklője!
Szivem, a vágyak égő füstölője
Tömjénfüstét hagy küldje mostan hozzád.
Ó alkonyok kék fátyla! Tiszta légnek
Arany bora! Mélye sok messzeségnek,
Miket a csend, mint rózsaillat, áthat,
Száz fénylő város, rajtad drága ékszer…
Ó átkozott e két szem, hogy elégszer
- Csudálatos te! - s egyszerre nem láthat!
Örömök völgye! Égnek tündöklője!
Szivem, a vágyak égő füstölője
Tömjénfüstét hagy küldje mostan hozzád.
Ó alkonyok kék fátyla! Tiszta légnek
Arany bora! Mélye sok messzeségnek,
Miket a csend, mint rózsaillat, áthat,
Száz fénylő város, rajtad drága ékszer…
Ó átkozott e két szem, hogy elégszer
- Csudálatos te! - s egyszerre nem láthat!
Jaj, végtelen az én szivemnek vágya
S örök bánat nékem, hogy nem repűlök!
Jaj, jaj,
Az isteneknek asztalához én nem űlök,
S idegen nékem az istennőknek ágya!
S örök bánat nékem, hogy nem repűlök!
Jaj, jaj,
Az isteneknek asztalához én nem űlök,
S idegen nékem az istennőknek ágya!
Szebb álom vágya álmot hajt szememről,
S a fényben állok búsan, mint sötétben.
S hányszor, nyugodván kedvesem ölében,
Ábrándozom a messzi szerelemről.
S a földet látom, járván pornyi részén,
Mintha a messze Siriusról nézném,
Fehér fátylában lengő légkörének.
Nagy sokaságban járok egyedül,
Fülembe szférák dala hegedül,
S ajkamra nem mer felszállni az ének!
S a fényben állok búsan, mint sötétben.
S hányszor, nyugodván kedvesem ölében,
Ábrándozom a messzi szerelemről.
S a földet látom, járván pornyi részén,
Mintha a messze Siriusról nézném,
Fehér fátylában lengő légkörének.
Nagy sokaságban járok egyedül,
Fülembe szférák dala hegedül,
S ajkamra nem mer felszállni az ének!
Ó mérhetetlen szépségeknek vágya!
Éden, meződre sohasem kerűlök!
Jaj, jaj,
Az isteneknek asztalához én nem űlök,
S idegen nékem az istennőknek ágya!
Éden, meződre sohasem kerűlök!
Jaj, jaj,
Az isteneknek asztalához én nem űlök,
S idegen nékem az istennőknek ágya!
Bús lelkemet, mint vad pusztát a dudva,
A vágy, a kín, a bánat felveri,
Bozótját vigasz vágni nem meri,
Sakál üvölt s futkos a mélyén dugva.
A gazt nem irtom, nőjön bokros ága!
Én lelkemnek szörnyü nyomorusága
Mérges indáit hajtsa hosszura!
Csitt, apró bánat, kis szomoruságok:
Elnémulnak a pusztán a sakálok,
Ha megbődül a sivatag ura!
A vágy, a kín, a bánat felveri,
Bozótját vigasz vágni nem meri,
Sakál üvölt s futkos a mélyén dugva.
A gazt nem irtom, nőjön bokros ága!
Én lelkemnek szörnyü nyomorusága
Mérges indáit hajtsa hosszura!
Csitt, apró bánat, kis szomoruságok:
Elnémulnak a pusztán a sakálok,
Ha megbődül a sivatag ura!
Vén oroszlán, vad sivatag királya,
Kiálts lelkemben, mig siromba dűlök:
Jaj, jaj,
Az isteneknek asztalához én nem űlök,
S idegen nékem az istennőknek ágya!
Kiálts lelkemben, mig siromba dűlök:
Jaj, jaj,
Az isteneknek asztalához én nem űlök,
S idegen nékem az istennőknek ágya!
