Bálint Aladár: A Művészház zsűrimentes kiállítása

Teljes szövegű keresés

Bálint Aladár: A Művészház zsűrimentes kiállítása
Élt egyszer Párizsban egy Gianotto di Civigni nevű gazdag posztókereskedő, aki derék becsületes ember volt, s jó barátságban élt egy Ábrahám nevű zsidóval, aki szintoly becsületes kereskedő volt, mint ő.
Így kezdi elbeszélését a most különösen aktuális mester Boccaccio arról a bizonyos zsidóról, aki éppen azért tért át az egyedül üdvözítő keresztény vallásra, mert – ahol annyi bujaság, bűn, fertő terheli a papok lelkét, és ennek dacára a keresztény vallás napról napra jobban terjed – bizonyos, hogy valamennyi vallás között a legigazabb, legistenibb.
Ez a történet korántsem a Művészház korábbi vezetőinek romlottságát és magának az intézménynek legendás hatalmát akarja illusztrálni, csupán távolról és csak bizonyos vonatkozásban céloz arra, hogy a Művészház ha annyi válság, botrány után fennmaradt és továbbra is fenn bír maradni, képzelhető, mily szükségszerű a létezése, és művészi életünkben mily szívós gyökeret vert.
Erős fiatal csapattal felfrissülve csörtet előre ez az életrevaló művészegyesület. Szezonnyitó kiállítása, mely a statútumai értelmében minden tagját a zsűrimentesség kedvezményével szóhoz juttatja, nagyon egyenlőtlen értékű, össze nem hangolható munkák konglomerátuma.
De a sok selejtes anyag mellett tagadhatatlanul sok az értékes produktum. Tihanyi Lajos két városrészlete és az egyik arcképe, Fémes Beck Vilmos férfifeje fiatal erővel áthatott tartalmas munkák, ihletett pillanatok termékei. Tihanyi masszív, férfias formái, szintetizáló munkájában nagyon fontos eredményt, egyben alapot jelentenek. Pozitív, megbízható jegyei egy tehetséges, gerinces művész elmélyülésének, a fölvetett eszmék tisztázódásának. Fémes Beck Vilmos férfifeje szerfelett tömör, jól átfogott síkokból felépített portré, ahol a felületen végigfutó formák ritka harmóniával korrespondálnak a belső szerkezettel. Elejétől végig jól átgondolt, minden frivolitást kizáró szobrászmunka.
E két művész dominálja a kiállítást.
Major Henrik, Gedő Lipót, Lehel Mária, Schönberger Armand, Orbán Dezső neveit is feljegyezzük.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem