5.

Teljes szövegű keresés

5.
Az orvos hosszasan megvizsgálta Róbertet, aztán azt mondta Corniquetnak:
– Ez a mostani gyengeség nem volna nagy baj. Egyszerű kimerültség. De a tüdejével nincs rendben. Délre kell vinni minél hamarabb.
Az öreg Corniquet elsápadt e szavakra, s ijedten kapta meg az orvos kezét.
– Csak bátorság – vigasztalta őt az orvos –, a déli klíma néha csodákat művel.
Este Róbert nem akart az ágyban maradni. Diner-re várja a rendes társasága, onnan nem maradhat el, s kérte apját, hogy tartson ő is vele.
Együtt mentek a Régenceba. Az apa nagyokat lépegetett, s magához karolta fiát, úgyhogy az az út felét szinte a levegőben tette meg. Senki sem mondta volna róluk, hogy apa és fia. Az öreg Corniquet majd két fejjel magasabb volt fiánál, fiatalos ruganyossággal járkált hatalmas mellét kifeszítve, szeme sugárzott, s arcát egészséges szín borította. Hangosan, de nyugodtan beszélt, fehér fogait mutatva.
Rosszul öltözött, vézna fia úgy libegett a karján, mint valami lecsúszni készülő gyűrött plaid. Arcát fekete, tüskés szakáll nőtte be, s ritkaszőrű bajusza a szájába lógott.
De annak a hatalmas szál embernek minden erőt, egészséget ez a kis nyomorult, beteg gyermek adott, az a szeretet fűtötte őt, melyet iránta érzett, az a rajongás, mellyel őt körülvette, az ő életének, önbizalmának egyetlen erőforrása volt, s most, hogy még betegebbnek tudta, mint máskor, ez oly erős akaratot, harcrakészséget támasztott benne, hogy képesnek érezte magát a halállal is megküzdeni.
Útközben beszámolt Róbert arról a sok ünnepeltetésről, melyben része volt.
– Divatba hoztak az emberek – mondta, s egyik szalonból a másikba hurcoltak. Alig tudtam lerázni őket. Ha tudnák, hogy most még egy nagyobb munkán dolgozom…
– Na az éppen jó! Olaszországban majd megírhatod.
– Miért Olaszországban?
– Mert holnap odautazunk, s remélhetőleg te is velünk tartasz… Szegény édesanyád kissé gyengélkedik…
Róbert ijedten kapta meg apja kezét:
– Csak nem komoly baj?
– Ó, alig hiszem, de a nyugalom nem fog ártani egyikünknek sem.
Megérkeztek a Régenceba. Róbert előre szaladt, hogy barátait megkeresse.
Azok nagy hangon kiabáltak már feléje:
– Ide, kis madárember! Hohó, meg sem látsz bennünket?
Négy katonatiszt ült egy asztalnál. Róbert boldog elragadtatással üdvözölte barátait, s ők nagyokat vertek a vállára, hogy a kabátja beleporzott.
– Megengeditek, uram, bemutatom az édesapámat.
A tisztek nyújtózkodva álltak fel, s leporolva magukról a kenyérmorzsát, joviális barátsággal szorongatták az öreg Corniquet kezét.
– Na nézd, ki hitte volna! – mondta az egyik. – Ugyan, nem ütöttél az apádra, te kis állat – s pártfogólag veregetve a vállát, hozzátette még: – Majd megnősz még te is, hiszen még csecsemő vagy.
Róbert végtelen respektussal nézte őket, s kimondhatatlan boldogság sugárzott arcán, hogy velük együtt ülhet.
Az öreg Corniquet-t nagyon bántotta ez a hangos társaság, s különösen az a durva dédelgető modor, amellyel egész diner alatt bántak a fiával. Nem is szólt egész este egy szót sem hozzájuk. A tisztek maguk közt beszélgettek kaszárnyaélményeikről, s Róbert áhítatosan hallgatta őket.
Diner után Corniquet mindjárt felállt, s magával vitte Róbertet is, kinek láthatólag rosszul eset, hogy ily hamar meg kell válnia barátjaitól. Hosszan búcsúzkodott tőlük, közölvén, hogy Olaszországba utazik.
– Szerencsés utat – kiáltották utána a tisztek. – Aztán szedj magadra egy kis húst ott lent!
Alig értek ki az utcára, Corniquet dühösen felhorkant:
– Hogy lehet ezekkel a pimasz marhákkal egy asztalhoz ülni? Ha nem láttam volna, hogy ragaszkodsz hozzájuk, végigpofoztam volna őket.
– De édesapám, hogy mondhatsz ilyeneket, hiszen ezek – katonatisztek!…
Ebben a pillanatban a vendéglő ajtajában egyik tiszt Róbert nevét kiáltotta. Róbert lélekszakadva futott hozzá.
Az öreg Corniquet nem hallotta, hogy mit beszélnek, csak azt látta, hogy fia nagy alázatosan pénzt nyújt át neki.
– Persze, pénzt kért tőled kölcsön – fordult fiához, mikor az visszatért hozzá.
– Ó, csekélység! Készörömest adtam, s igazán megtisztelve…
– Róbert fiam – vágott szavába az öreg türelmét veszítve –, ez már bolondság! A Ferenctől hallom, hogy az automobilodat egyik tisztbarátod szeretője használja állandóan. A pénzedből kifosztanak…
– De apám, mikor övék az élet! Mikor nekik több joguk van élni, mint nekem. Ők az erősek, a bátrak. Nekik többre van szükségük, mert ők tudnak szépen élni.
– Hát te? A te tudományod? Hisz’ több van a kisujjadban, mint az egész francia ármádia koponyájában!
– A tudomány?… Mi az az ő egészségükhöz, az ő szépségükhöz, az ő erejükhöz képest? – mondta Róbert, és szomorún horgasztotta le fejét.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem