Garami Árpád: Rodin: Bronzkorszak
Garami Árpád: Rodin: Bronzkorszak
O már dereng a testem s homályosan szürődik
A fény és elpatakzik sötét izmok fölött:
A hajnalban virágzón, tavasz-tengerben úszom
S kitágúlt szemgolyómba sugárkéve szökött.
A fény és elpatakzik sötét izmok fölött:
A hajnalban virágzón, tavasz-tengerben úszom
S kitágúlt szemgolyómba sugárkéve szökött.
A két karom feszülten az ég felé kitárom,
A combjaim erőktől duzzadva rengenek;
Szemeim áldott mélye ősi vadságtól tombol
S felcsapó lázt kergetnek a kuszó vér-erek.
A combjaim erőktől duzzadva rengenek;
Szemeim áldott mélye ősi vadságtól tombol
S felcsapó lázt kergetnek a kuszó vér-erek.
…De jaj mi kín robog be s vonaglik tagjaimba!…
Testem remegve borzad s rémülettől zokog:
A fénysugár-nyilaknak sebétől megrogyottan,
Bágyadtan, feljajongva a földre roskadok…
Testem remegve borzad s rémülettől zokog:
A fénysugár-nyilaknak sebétől megrogyottan,
Bágyadtan, feljajongva a földre roskadok…
O jaj közel s távolban mily fájdalom borong rám!
A kéjek és a kínok szenvednek testemen!
O átkozott a látás és átkozott az élet:
O húnyd le szempilládat, megmérgezett szemem!
A kéjek és a kínok szenvednek testemen!
O átkozott a látás és átkozott az élet:
O húnyd le szempilládat, megmérgezett szemem!
