Babits Mihály: Októberi ájtatosság
Jób Könyve
látni a templom sok kicsi villanyát
mert az imát villany kiséri
s uj tüze régi Urunk dicséri:
mint egy kárvallott, elkeserült legény,
bárány-e, bárány-e vagy farkas?
Szól a litánia: lelkem, hallgass!
teremtesz és ki ellened, eltöröd,
világokat vegyítesz, sujtasz,
s lelket a lomha rögökben gyujtasz,
a jármod édes és a csapásod ír:
jármodba fogj be, csapj meg engem,
mért nem örök diadalmad zengem?
a földi szégyent, béka-egércsatát,
a halni születőknek éltét,
unt bajok ujszerü visszatértét?
Pedig a soknál mennyire több az egy,
az Egy, aki Valaki, mégis,
akire hallgat a föld is, ég is.
folytatott álom, lassu lidércnyomás,
de legcsodásabb látomásunk
te vagy, Urunk, te vagy, égi másunk!
a tested lélek, hanem a lelked érc,
érclelkeddel lelkünkre fekszel,
századok ülnek el és növekszel.
küldöm tehozzád, Isten, ez uj imát:
hatalmas vagy földön és égen:
adj, magad ellen, erőt énnékem!