Ady Endre: A csontvázak kathedrálisában
Magamat s mást ijjesztgetőnek,
De jaj, a csontváz-kupolák
Fejem fölé ivlődnek, nőnek.
Mikor nem én körömben vagdalt?
Most megimádom ijjedőn
E csontokkal építő angyalt.
Tetem-téglákkal föl az Égig
S mindig közelebb s közelebb
Bajtárs s rokon csontjával épít.
S nekrológ-hozó minden reggel,
Nemsokára térdelhetek
Csupa-csupa idegenekkel.
Bizarr-ékes kupoláidra
Tudom, hogy gyujtón nem jöhet
Soha-soha az élet-szikra.
Hol tolongva hal föl az Élet,
Rettegve, félve hódolok
S félek, hogy már tán nem is félek.