Füst Milán: Egy hegedűművészhez!
Füst Milán: Egy hegedűművészhez!
Ŕ Monsieur Manén avec
grande admiration!
grande admiration!
Isten, ha nagy szemeiddel keresnél,
Lenn találhatnál a bogarak között.
Itt telik életem s nyüzsgő feketeségben
Futkosok s végtelen szerelmem
Itt telik, múlik – kis holdam
Itt múlik el!
Lenn találhatnál a bogarak között.
Itt telik életem s nyüzsgő feketeségben
Futkosok s végtelen szerelmem
Itt telik, múlik – kis holdam
Itt múlik el!
Keresd azután őt, ki fenn, az égi fényességben
Szerelmeinek tornyáról néz le reánk.
Nézd őt, aki sugárzik, a csudaszépet, aki boldog,
Ki a hangok értékét is ösmeri – muzsikál,
Gyönyörűen muzsikál, mint telihold – és hallagatag
Szürcsöli élete borát!
Szerelmeinek tornyáról néz le reánk.
Nézd őt, aki sugárzik, a csudaszépet, aki boldog,
Ki a hangok értékét is ösmeri – muzsikál,
Gyönyörűen muzsikál, mint telihold – és hallagatag
Szürcsöli élete borát!
Ó, én folyton fecsegek, muzsikához sem értek, bús is vagyok én! …
Őt nézd, gyönyörű hegedűjét, sugárzó szemeit és fekete haját,
S hallgasd ki karcsu beszédét: e szerencsés suttog éppen,
Egy leánykához hajlik éppen s halkan, mint a hold
A szerelemtől óva inti!
Őt nézd, gyönyörű hegedűjét, sugárzó szemeit és fekete haját,
S hallgasd ki karcsu beszédét: e szerencsés suttog éppen,
Egy leánykához hajlik éppen s halkan, mint a hold
A szerelemtől óva inti!
Hej, az idei must, de keserű! Miért is teremtettél engemet!
Uram, az én életem hiábavaló! Egy görcsös keserűség,
Egy fuldoklás az egész! … Ó nagy szabadító! Kiáltok!
Ó nagy szabadító! Szabadíts meg engem!
Uram, az én életem hiábavaló! Egy görcsös keserűség,
Egy fuldoklás az egész! … Ó nagy szabadító! Kiáltok!
Ó nagy szabadító! Szabadíts meg engem!
Lásd, vakultan a porba hullanék nagyságod előtt,
Lásd, hinném, hogy az égi fénynek én is részese vagyok,
Tréfás is volnék talán – s fogyva, telve
Kis dolgomon kontárkodva, – élnék, mint a hold!
Fuldoklás az egész: – Én csak egyet kértem,
S meg nem adtad!
Lásd, hinném, hogy az égi fénynek én is részese vagyok,
Tréfás is volnék talán – s fogyva, telve
Kis dolgomon kontárkodva, – élnék, mint a hold!
Fuldoklás az egész: – Én csak egyet kértem,
S meg nem adtad!
