Nagy Zoltán: Vigilia
Nagy Zoltán: Vigilia
A multat nézem: éji kék eget.
Emlékeim, ó csillagok az égen,
Szivem néz rátok s halkan emleget.
Emlékeim, ó csillagok az égen,
Szivem néz rátok s halkan emleget.
Bús fényetek áttűz az éji légen
És gyultok s multok egymás oldalán,
Egyik ragyog, másik hunyorgat kéken.
És gyultok s multok egymás oldalán,
Egyik ragyog, másik hunyorgat kéken.
Az fájdalom volt, ez öröm talán:
Egyforma bús a fénye mind a hánynak.
Most ott gyul egy az égnek hajlatán…
Egyforma bús a fénye mind a hánynak.
Most ott gyul egy az égnek hajlatán…
Táj volt talán … Nem, szava volt egy lánynak!
Holt illat száll s látok felejtett nőket …
Ez is, ez is volt! S hány marad talánynak!
Holt illat száll s látok felejtett nőket …
Ez is, ez is volt! S hány marad talánynak!
Jaj istenem, ha elfelejtem őket!
Mind amit éltem! Boszorkány-bazárt!
Az utakat … A tengert … Kikötőket …
Mind amit éltem! Boszorkány-bazárt!
Az utakat … A tengert … Kikötőket …
Gyermekkorom … A kertben hány fa várt …
S űztem, ruhám szaggatva vad bokorban,
Virágzó gaz közt dongó kék bogárt …
S űztem, ruhám szaggatva vad bokorban,
Virágzó gaz közt dongó kék bogárt …
(Mint a szerelmet később, ifjúkorban,
Duruzsló mámort … gaz közt … lihegőn …)
A téli sétát elhagyott fasorban …
Duruzsló mámort … gaz közt … lihegőn …)
A téli sétát elhagyott fasorban …
Tarka utcát … Holdat a háztetőn …
Kinlódó vágyam messzi gyönyörűre …
Azt, aki rám mosolygott tettetőn …
Kinlódó vágyam messzi gyönyörűre …
Azt, aki rám mosolygott tettetőn …
Hogy erdőn jártam s néztem lenge fűre …
Hogy mentem, láttam, szíttam friss leget …
Ültem, hallgattam messzi hegedűre …
Hogy mentem, láttam, szíttam friss leget …
Ültem, hallgattam messzi hegedűre …
Éltem sötétben bús ablak megett …
Jaj istenem, ha egyszer elfelejtem
Fejem fölött a csillagos eget!
Jaj istenem, ha egyszer elfelejtem
Fejem fölött a csillagos eget!
