Ady Endre: Nő-kergető, fényes hazugság
Be, húrcollak, be nagy kedvvel keverlek,
Be sok némber kontyára készítem
Hős koronám, a bolondos szerelmet,
Be, nagy is a magam-veszejtő szándék,
Be, száz furcsa sírnivaló les rám még,
Be, sok asszony-tévesztőbe tévedek.
Hihetetlent és nem hitteket várva
Száguldok be friss-ujból a világba
S keresem a hágcsót, mely levezet
Mélyetekig kék, nagy, furcsa szemek,
Honnan magatok elindultok,
Mint lámpás emberek.
Lógassátok szép táncosan a lámpát
Mutassátok meg e rózsás ködben
Lelkem lehetetlen, nagy lyányát
Vagy asszonyát, ki ráborúlva
Kacagón a szomorúságomra
Vagy sírván a nevetésemre
Enyémtelenül enyém lenne.
Veszek már is el már előtted,
Titokzatos, valótlan követje
A Nőnek.
Úgy szeretlek és úgy akarlak,
Mint túlzottan kinőtt, nagy karmak
Kivánják tépni az új zsákmányt.
Bizonyos, hogy holnap szeretek
S igazítsátok az igazira
A tekintetemet.
Jaj, be, üzött vagyok, be árva,
Be, nincs senkim, aki úgy várja
Áhitatom, ahogy adom,
Nincs Isten, hit kedvesség, jóság,
Jámbor és mégis vad nősténység,
Szépség és méltó alkalom.
Küldd el hozzám asszony-hugod,
A csalót, az élet-pusztitót
A drágát, szüzet, hazugot,
Küldd el hozzám, küldd el hozzám.