Jászay-Horváth Elemér: Három fekete asszony
Tépi a lelkemet,
Hogy sír felé hervasszon,
Mert egyik sem szeret.
S nézik csodálkozón,
Hogy rajtuk vágyó számat
Véresre csókolom.
Tűzem, mely vágyra bir;
Sebzett testük se vérzik,
Fájó szivük se sir.
Jár mindenütt velem,
Az ő álmukat alszom
S életük: életem.
Sötét galamb-fogat;
Ágyam szélére ülnek
És nézik arcomat.
Mi az, mi úgy ragyog?
Mi bús van életemben?
Koldus miért vagyok?
Mért kell vonaglani,
Ha árnyán őszi estnek
Hozzáért valami.
Szó, mely sziven szorít …
Arcom hogy elborúl, lám,
Könnyem hogy elborít.
Szivrontást ünnepel
És hajnali kakas-szón
Kacagva tünnek el.