Ady Endre: A veszélyek istene
Üdvözöllek, veszélyek Istene
Tarka Isten, kit Düh méhe fogant,
Gőgöknek gőgje, nagy Gőg, az enyém.
Nyert csatáinknak bal osztályosát,
Balga kötések balgult frigyesét,
De ma már sejtem isteni erőd.
S vitt gyöngéd kézzel zúgba kedvesen
Vagy Égre-dobón nyílként hajított,
Te voltál mindig, ős, bennemi Gőg.
Vércsíkos fényű, intő rendelés,
Ki kergés helyett hős célba tekint,
Ki nem magáért gőgöli magát.
Vagy ha magáért, méltán és nagyon
Vagy bármiképpen, mindig görcsösen
Avagy bárkit is, de mindig szeret.
De kinek nincsen más Istene, nincs,
S más hajtója telt, nagy sorsa felé,
Mint hős, kijátszott énje, Gőg-ura.
Honnan jól látszik minden, ami van,
Minden, ami volt s minden, ami vár
S künnről megjöttek a belső csaták.
Óh, nagy győzés a legbőszebb felen,
Óh, rendelés, te, legforróbb Titok,
Gőgöknek gőgje, nagy Gőg: az enyém.