Füst Milán: Egy régi költő műve: Óda a fejedelemhez!
Füst Milán: Egy régi költő műve: Óda a fejedelemhez!
Magas Fejedelem! Fenkölt személyed
Nem tudja tán, mily rosszúl megy sorom!
Egy költő vagyok én a nép közül, – bús szolgád!
Ki dicsőséged zengem folyton s búsan
Egyre búsabban Tiédet és a magas Istenét! S szavam
Nem hallod meg, ó jaj nekem, soha!
Ó nem hallod soha!
Nem tudja tán, mily rosszúl megy sorom!
Egy költő vagyok én a nép közül, – bús szolgád!
Ki dicsőséged zengem folyton s búsan
Egyre búsabban Tiédet és a magas Istenét! S szavam
Nem hallod meg, ó jaj nekem, soha!
Ó nem hallod soha!
Ezüst trónusodon naphosszat gondolkodva ülsz s komoran
Vívódol is, hogy mi jót tégy e népen, mivel enyhítsd
Büntetéseit, mit a nagy Isten mért reá!
S hogy mikép oldanád meg kemény ostora csomóit!
Jó Fejedelem!
Vidúlj fel kérlek és nevess: tekints énreám, a szegényre,
Ki lantomat jajgatva pengetem,
S ki nevetséges már, hogy mennyit szenvedék!
Vívódol is, hogy mi jót tégy e népen, mivel enyhítsd
Büntetéseit, mit a nagy Isten mért reá!
S hogy mikép oldanád meg kemény ostora csomóit!
Jó Fejedelem!
Vidúlj fel kérlek és nevess: tekints énreám, a szegényre,
Ki lantomat jajgatva pengetem,
S ki nevetséges már, hogy mennyit szenvedék!
Tán púpos vagyok én régóta, hogy megvet minden asszony s egyik szemem kancsalít?
Fél lábam görbe tán, hogy egyre botlik, merev már s húz a sír felé?
… Ó jaj, megütöttek engemet, mint egy szegény vak állatot!
… Ó jaj, hallgass reám, a vádolóim hazugok: lelketlenek némberek mind s kegyetlen zsidók!
Ó jaj … de kifáradtam már! A szenvedés
Eloltja a jajgatásom rőt tüzét, eloltja
Halálfélelmemet!
Fél lábam görbe tán, hogy egyre botlik, merev már s húz a sír felé?
… Ó jaj, megütöttek engemet, mint egy szegény vak állatot!
… Ó jaj, hallgass reám, a vádolóim hazugok: lelketlenek némberek mind s kegyetlen zsidók!
Ó jaj … de kifáradtam már! A szenvedés
Eloltja a jajgatásom rőt tüzét, eloltja
Halálfélelmemet!
Való: az asszonyok aranyba foglalt gyöngyök! És való:
Ezüsthabos aranyszövetbe' járnak s kebleikre
Tűzszínű virágot tűznek estelente. – Mérges kútból,
El nem tagadhatom: írígy bánatból kelnek panaszim!
Ámde az én derekam is Isten remekműve, asszonyok!
S mint aki álmában fázik, mint a lélekmécs, úgy didereg, lobog
Megpróbált lelkem! – Vörös a hold sarlója éjjel
Szenvedéseim forró lehelletétől! S két pokoli vörös szem repűl
Fenn a magasban s nézi fájó lelkem! … – Nagy Király!
Ne gondolj rosszat énfelőlem s üldözőimet,
S a rémeket, kik hátam megett sugdosódnak,
S kik hátamat már régen csiklandozzák sugdosásaikkal …
Légy igazságos, nagy Király!!!
S ítéld halálra őket!
Ezüsthabos aranyszövetbe' járnak s kebleikre
Tűzszínű virágot tűznek estelente. – Mérges kútból,
El nem tagadhatom: írígy bánatból kelnek panaszim!
Ámde az én derekam is Isten remekműve, asszonyok!
S mint aki álmában fázik, mint a lélekmécs, úgy didereg, lobog
Megpróbált lelkem! – Vörös a hold sarlója éjjel
Szenvedéseim forró lehelletétől! S két pokoli vörös szem repűl
Fenn a magasban s nézi fájó lelkem! … – Nagy Király!
Ne gondolj rosszat énfelőlem s üldözőimet,
S a rémeket, kik hátam megett sugdosódnak,
S kik hátamat már régen csiklandozzák sugdosásaikkal …
Légy igazságos, nagy Király!!!
S ítéld halálra őket!
